Régóta nem írtam semmit, pedig sokat jártunk a méhészetben és tettünk-vettünk, segítettük, vigyáztuk az állatainkat. Ilyenkor nyár közepén a legfontosabb az atka elleni védekezés. Mi erre a Méhpatika gyógynövényes készítményét szoktuk használni. Méz, víz és a kakukkfüves oldat keverékét töltjük kis műanyag palackokba és tesszük fa itatókba, fejjel lefele. Innen hordják el a méhek pár nap alatt.
Végre végleges kaptárba került az egyik idei, új családom is, ami eddig egy Sanyi bácsitól kapott "cirkuszi kocsiban" tartózkodott ideiglenesen. Már régen rendeltem kaptárakat egy asztalostól, de sajnos még nem készültek el, így Józsival kellett kiokoskodnunk, hogyan is legyen ez az egyre bővülő, szépen fejlődő család. Józsinak volt egy olyan kaptáralja, ami összeillik egy, szöktetéskor használt, fiókommal. Tetőm is volt még egy elfekvőben, úgyhogy csak a menekülő tér hiányzik, azt kell majd pótolnom. A bogarak sehogy nem akartak kijönni a régi lakóhelyük oldaláról így kicsit ki kellet füstölnünk őket. Elég furán nézett ki a füstölgő láda a repkedő bogarakkal, de a célunkat csak így lehetett elérni, a láda túl nagy volt ahhoz, hogy kirázzuk belőle a méheket...
Múltkor hosszan írtam arról az egy családról, amit rajként fogtunk be Józsival és közösen gondoskodtunk róla. Itt egy nagyon öreg anya volt, már csak herét fiasított.
Betettünk hozzájuk egy anyabölcsőt, hátha fiatal anyát nevel a család, az öreggel meg lesz, ami lesz. Nekünk nem volt szívünk kidobni. A kísérlet nem sikerült, a bölcsőt lerágták, az öreg anyát megőrizték. Józsi azt javasolta, hogy "vegyünk a családnak fiatal anyát, szedjük össze magunkat és rakjam ki én az öreg anyát!" Vettem is anyát magamnak is és mindjárt méhész ismerőseinknek is. A két anya nálunk töltötte az éjszakát. Zümmögtek.
A családot alaposan végig böngésztük, mind a ketten HÁROMSZOR. Az anyát nem találtuk, a bogarak nyugtalannak tűntek, mi pedig megnyugodtunk, hogy nem nekünk kell elpusztítanunk, meghalt magától. A fiatal anyát betettük. Ilyenkor a méhek ki szokták szabadítani az új anyát úgy, hogy kirágják a cukrot ami a kijáratba van préselve. Ez nem történt meg. Józsi szabadította ki két nap múlva az anyát, de így is elpusztították, ugyanis az öreg anya élt. Újra átvizsgálva a kaptárat (egy héttel később), megtaláltuk. Nagyon el voltam keseredve. El kellett pusztítanom az öreg anyát, mert vele életképtelen lett volna télen ez a család, és a teljes kaptárfiókot a méhekkel együtt rátettem egy másik, fiatal családomra. Előtte Józsi leszedte a herefészkeket, hiszen herékre ilyenkor már nincs szükség, csak a mézkészleteket falnák fel a nagy és falánk állatok.
Hiába, ilyen szomorú históriák is vannak a méhesben...
Ami viszont hihetetlen, hogy a szárazság ellenére bőségesen szüretelünk a kiskertünkből. Kiszedtük a répát, hagymát, fokhagymát. Minden nagyon szép lett, de egyértelmű, hogy mindenből többet kellett volna ültetnünk. Uborkából van elegendő, de ritkán érünk ki a legjobb pillanatban. Sokszor "kismalac" lesz, mire leszedjük és a csirkék csemegéznek belőle. A paradicsom most kezd érni. Finom, nap ízű!
Gyümölcsöt is csipegetünk megint. Rengeteg a vadmálna a kaptárak körül és vadszederből is lett egy-két bokor. (Tavaly még nem volt vadszeder itt, a méhészetben.)
És, hogy mit csinálnak a méhek? Nagy hordásban vannak. Virágzik az aranyvessző és minden sárga fürtjén méhek csüngenek. A sédkender lila virágain is ott vannak a bogarak. Persze biztosan lesz benne édesharmat is, mert régen esett már az eső. Kíváncsian várom, hogy milyen méz kerekedik ki belőle. Hamarosan szöktetünk és pörgetünk!
