Lassan, komótosan indult ez a mai méhészkedés, hiába a viaszolvasztás nem a legpörgősebb méhészmunka. Régi kereteket és a fedelezéskor keletkezett viaszt olvasztottuk be, egy nagy üstbe. A megolvadt viaszt úgy szűrte át Józsi, hogy egy hordóabroncsra erősített, sűrű szövésű vászon anyagot nyomott az üst aljára. Ami a vásznon feljött, az már a tiszta viasz. Mindezt azért csináltuk, mert a műlép egyre megfizethetetlenebb, jobban megéri a viaszt cserélni műlépre. Az új családoknak pedig, szükségük van új keretekre.
Pár napja azt álmodtam, hogy egy csalános, elhanyagolt terület közepén állok, előttem egy kaptár. A kaptárt felnyitottam és a méhek, milliónyi méh tölcséres alakban felrepült belőle az égbe. Én meg csak álltam, és elégedetten néztem mindezt. Józsinak is elmeséltem a különös álmomat, azzal kiegészítve, hogy szeretném ma megnézni a legerősebb családomat, mert félek elmennek, kirajzanak.
Olvasztás közben fel is szaladtam egyszer, hogy csak kívülről rájuk nézzek és az álmom elkezdett megvalósulni... : )) Különösen nagy nyüzsgés volt a kijáróban. Úgy ültek kint a méhek, mintha kánikula lenne.
Füstöt raktam, hogy megnézzem mi a helyzet odabent. A fiókokat nehéz volt leemelni, ami azt jelenti, megint sok akácmézet hordtak, lesz mit pörgetni. A fészek pedig teljesen tele volt. Olyan sok méhecske, hogy csuda! Látszott, hogy meg vannak szorulva, nincs semmi helyük. Minden keret aljától a tetejéig fias vagy mézes. Az első kereten ott volt az anyabölcső, ami azt jelenti, hogy valóban rajzásra készülődtek. Új anyát neveltek, amit hátra hagytak volna a család egyik felével, a család másik fele pedig elment volna a régi anyával és a mézzel. Az anyabölcsős kereten volt az anya is. Józsi a kaptárba pöckölte, a keretet pedig áttettem egy új családomhoz, (amit a napokban csináltam és csak nyílt bölcső volt rajta), hogy itt keljen ki az anya, így ettől a jó erős családtól fog származni ez az új család is. Szégyen- nem szégyen, bevallom, egy keretet még kiemeltem átnéztem, de a többit nem. Rettenetesen támadtak és csíptek a méhek, a mérgük pedig most nagyon erős. 6 csípés után feladtam. Legközelebb persze visszatérek hozzájuk, de úgy gondolom, van egy bizonyos pont, amikor hagyni kell őket. Akkor jó velük dolgozni, ha ez nekik is és nekem is jó. A kiszedett keret helyére betettem egy műlépes keretet, hogy legyen helyük a bogárkáknak és becsuktam a kaptárt, azzal a reménnyel, hogy nincs több anyabölcső és nem fognak kirajzani.
Miután rendeztük a túlnépesedett családom helyzetét felraktuk a szöktetőket, hogy hétvégén kipörgessük a második adag akácmézet. Közben a nap is kisütött, a méhek pedig szépen megindultak, járták az akácot és a különböző cserjék virágait. Olyan mintha körbe táncolnák a virágot. Öröm nézni!
Miközben raktuk fel a szöktetőket a méhek szokatlanul hosszú és intenzív tájolásba kezdtek...
Józsi a méhész újságban olvasta, hogy a bodza virágpora védi a méheket az atkától. Mivel most virágzik a bodza elhatároztam, hogy szedek egy nagy adaggal, hogy a padláson megszárítsuk és a kihullott virágport a méheknek adjuk. Elindultam az úton és szedtem a virágot. Útközben találtam egy szép, nagy kígyót. Gondoltam, majd figyelmeztetem Józsit, nehogy rálépjen. (Rettenetesen fél a kígyóktól, békáktól, gyíkoktól ; ).
Már Sanyi bácsi méhészete előtt szedtem a bodzát, amikor hallottam, hogy az egész völgy hangosan zúg a méhektől. Rajzás, biztos voltam benne és gyorsan visszaszaladtam. Fekete volt az ég a méhektől. Nem egy, hanem több család is kirajzott egyszerre. Olyan különös ez, olyan egyértelmű volt, hogy ez fog történni, úgy benne volt a levegőben, a méhek hangulatában, ebben a szokatlanul hosszú tájolásban, a fülledt időben és persze az álmomban is ; ).
Nem tudtuk kinek a családjai rajzottak ki. Az én kaptáraim és Józsi kaptárai felett is fekete volt az ég. Két család olyan magas fára ment fel, hogy még lefényképezni sem tudtam a lombkoronáktól. A harmadik viszont, egy közeli bokrot nézett ki magának, történetesen épp azt, ami alatt a kígyó tekergett...
Az első pillanattól kezdve ott álltam a bokor mellet. Nagy élmény volt az események középpontjába lenni. A méhek rám sem hederítettek, csak repkedtek körülöttem eszeveszettül. Tiszta bolondok háza van ilyenkor, én mondom...
Józsival előkészítettünk mindent, a raj befogásához. Én leszedtem egy fiókomat, ebből lett új kaptár nekik. Aztán eldobtam a kígyót nehogy elájuljon az egyébként nem túl félős főnököm ; ). Közben a méhek összekapaszkodtak.
Aztán elkezdődött a befogás, pont úgy, mint múltkor. Igaz, most a metszőollót nem tudtuk használni, túl vastag volt az ág, amin csüngtek, ezért Józsi inkább a kaskosárba rázta őket. Kétszeri menetben sikerült a teljes csapatot a kaptárba visszaparancsolnunk.
Mivel nem tudjuk melyikünk családja volt ez, közösnek tekintjük ezt a családot, a mézükön és a gondjaikon is osztozkodni fogunk : ). Ez azt is jelenti, hogy már 10 és fél családom van ; ).
Ez a furcsa nap ezzel, még nem ért véget. Nemrég Sanyi bácsinak említettem, hogy megcsináltam az első igazi családomat, néhány fias keretből és dolgozó méhekből, akik anyabölcsőt húztak és szerintem mára, már ki is kelt az anya és szeretném megnézni. Sanyi bácsi azt tanácsolta, hogy legalább két hétig még ne zaklassam, mert a fiatal anya, (aki még nem párzott be) fürge és jól tud repülni, megvan a veszélye, hogy elrepül.
Józsinak is elmondtam, hogy irtó kiváncsi vagyok, ő azt mondta óvatosan megnézhetem.
Kinyitottam a kaptárt, kiemeltem a keretet és ott ült rajta a fiatal anya. Felkiáltottam, hogy "kikelt"! A következő pillanatban pedig ordítottam, hogy "elrepült"! Azt hittem menten elájulok. Szerencsémre azonban csak a kaptár elötti fübe repült, ott illegette a hátsóját.
Persze, ez nem azt jelenti, hogy könnyen el tudtam kapni. Mert, amint felé nyúltam fürgén tovább repült. (A balek méhész...) Aztán óvatosan, két kezem közé zártam, az időközben megérkező Józsi pedig, kalapja hálóját is ráhúzta a karomra, biztos, ami biztos. Visszapottyantottuk a kaptárba. Már csak annyit tudtam mondani, hogy "most már mennjünk haza".
(Az öreg méhészeknek, bizony sokszor igazuk van, a fiatalok pedig, mindig tanulnak.)
(Az viszont nagyon jó volt, hogy ez a szépséges, fiatal anya sétálgatott a kezemen, mint egy könnyű pillangó.)
