Évek óta érlelődik bennünk a gondolat, hogy vásárolunk vidéken egy kis házat egy nagyobbacska földterülettel, ahol a gyerekekkel együtt gazdálkodhatnánk, élvezhetnénk a friss levegőt, a közös munkát és a saját termesztésű zöldségeket, gyümölcsöket. Én mindig csak úgy tudtam álmodozni erről, hogy állatokat is a házikó mellé képzeltem: tyúkokat főleg, mangalicákat talán, kecskéket biztosan. Persze ez teljesen lehetetlen úgy, hogy közben a hétköznapjainkat egy zajos nagyvárosban töltjük és csak hetente egy-két napot tudunk a kis gazdaságunkban tevékenykedni. Aztán, eszembe jutott egy állat, ami kedves, nagyon-nagyon hasznos és csak heti egy két alkalommal igényel törődést: a házi méh.
Egy hosszú télen át álmodoztam a házikó mellet sorakozó kaptárakról, mígnem kora tavasszal, legkedvesebb méhész ismerősünkhöz, Tóth Józsefhez- a kőműves mesterhez, aki pécsi házunkat építette- fordultam tanácsért és bátorításért. Józsi nemcsak bátorított, hanem eladó családokat is tudott, sőt azt is felajánlotta, hogy lehetnek az ő méhészetében a méheink egy évig és ezalatt az idő alatt mindenre meg is tanít.
Így adódott, hogy előbb lettek házi állataink, mint földünk és házikónk, de azt hiszem hogy a legjobban történt így. Most már tudatosan olyan földet fogunk keresni, ami a méhecskéinknek is jó lesz, vagyis körül ölelik jó méh legelők.
A kaptárokat és a méh családokat ma láttam először. Négy családot fogok vásárolni Sanyi bácsitól, Pataki Sándor méhésztől.
10 hónapja
