Úgy kezdődött, hogy reggel rosszul állt meg Józsi. A pörgető a kocsi akkumulátoráról működik, úgyhogy orral a présház ablaka fele kell állni, hogy össze lehessen kötni az aksit és a pörgetőt. Józsinak kiment a fejéből, hogy így kéne, viszont a vizes füvön megfordulni sem tudott, úgyhogy újra kimentünk a főútig, hogy megforduljunk, majd újra megérkeztünk a méhészetbe. Vicces volt, bár baljós előjelnek is tekinthettük volna...
Az én kaptáraimmal kezdtük. Az első négy kaptárban le kellet rázni és seperni a méhecskéket a keretekről. Bár van már nyolc fiókom, a szöktetéshez, de négyhez még nem gyártottunk kereteket, üres fiókba pedig nem lehet szöktetni...Szúrást nem kaptam és szerintem elég jól ment minden. A második négy esetében könnyű dolgom volt, mert a szöktetőkön szépen lementek a méhek. (Józsinak velük volt nehezebb dolga, mert ilyenkor ő cipeli le a súlyos fiókokat a házba. Köszönet érte...)
Dél körül kicsordogált az utolsó vödör méz, amit a méhecskéim idén nekünk gyűjtöttek, ekkor nekiálltunk Józsi kaptárainak. A munkamegosztás a szokásos volt. Józsi hordta be a fiókokat, én pedig fedeleztem, pörgettem, visszapakoltam. Megállás nélkül dolgoztunk, hogy szürkületre végezzünk és visszapakolhassuk a kaptárakra a fiókokat a kipörgetett keretekkel. Azért kell ezt így, mert már lassabbak a kaptárba húzódott méhek, nem várható kutatás, rablás, viszont minden család ki tudja nyalogatni a lépekben maradt mézet és ezzel nem csak jól laknak, hanem a pörgetéssel roncsolt lépeket kezelik is.
Minden jól is ment volna, de a Ford aksija nem bírta a sok pörgetést, hiába kapcsolta be Józsi időnként, fél nyolckor nem indult az autó, így a pörgető sem működött. Egy pörgetés lett volna vissza...: (.
Józsi elbicajozott segítségért. Addig összeszedtem a szöktetőket, amit lehetett elpakoltam és vártam. A telek régi tulajdonosa jött és "megbikáztatta" az autót, aminek néhány furcsa hang után, már pörgött is a motorja, így a pörgető is működött. Közben viszont ránk esteledett, a fiókokat csillagfénynél kellett visszatennünk. Ez úgy szokott lenni, hogy Józsi hozza a fiókokat a házból, én pedig teszem vissza. Így is volt a saját kaptáraim esetében és Józsi első nyolc kaptára esetében is. Miután úgy megszúrkodták a sötétben lepotyogó méhecskék a lábam, hogy visítozni tudtam csak, feladtam. Én hordtam a fiókokat és Józsi tette vissza őket és a vaksötétben hallgattam kedves káromkodásait, hogy "milyen okos lány vagyok én, milyen klasszul kitaláltam ezt a cserét...!" ; ) (Őt is szurkálták a sötétben a méhek.)
Tíz órára végeztünk és hazajutottunk mindketten a Forddal : ).
