Úgy csináltuk, hogy a fedelezéskor leszedett és jól átmosott viaszt, valamint régi, már tönkrement (viaszmoly ette) lépeket egy nagy üstbe tettük és ráöntöttünk két-három vödör vizet. Időszűkében nem fával, hanem gázrózsával melegítettünk alá és szép lassan olvasztani kezdtük a viaszt. Közben többször megkevertük, hogy le ne égjen. Mikor már szépen egybeolvadt a sokféle, sokszínű viasz, Józsi szűrővel kimerte belőle a piszkokat, (kaptárból leszakadt fadarabokat, drótokat, illetve a fiasítás során keletkezett vékony hártyaszerű réteget, ami fekete csomókká áll össze a viaszban). Ezután hagyni kell kihűlni és a megkeményedett viaszkorongot ki lehet egyben emelni a vízből, az üstből.
Józsival közösen olvasztottuk be a viaszt én viszont megkértem, hogy had csináljunk nekem is külön egy kis adagot, hogy kísérletezgessek vele itthon (viaszkrétáról, gyertyaöntésről, kozmetikumokról álmodozom ; ).
Józsi így egy régi viaszkorongról lepucolta a sötétebb réteget, hogy szép világos legyen a viasz amit a végén kapunk. A korong felét kis darabokra vágta fejszével és egy edényben, folyamatos kevergetés mellett felolvasztottuk. Elképesztő jó volt inhalálni töményen ezt az illatot. Egyébként Józsi is bevallotta, hogy ő is nagy rajongója a méhviasznak. Apukája mindig télen vagy koratavasszal olvasztott és beterítette a méhviasz illat az otthonukat.
Miután felolvadt a viasz, muffin formákba töltöttük és megvártuk míg megszilárdul.
Mikor hazavittem őket a gyerekek lelkesen szaglászták és mindenki kért egyet a saját kis kuckójába, "légfrissítőnek".
Írtam már, hogy méhészkedni nagyon jó?!
