Pörgetés 3.

Kipörgettük a mustárvirág mézét a lépes keretekből.

Amint kiszálltam a kocsiból, rögtön a kaptárakhoz szaladtam, hogy lássam, tényleg működnek-e a szöktetők, és majd kiugrottam a bőrömből, mert bizony működtek. Kinyitottam a felső, mézzel teli fiók tetejét és egy szem méhecske sétálgatott rajta eltévelyedve, a többi mind lemászott a középső és az alsó fiókba és vissza jönni már nem tudtak a szöktetők furmányos kijáratain.

A munka most úgy zajlott, hogy levettük a felső, mézzel teli fiókokat, majd a szöktetőket is. Ezeket leráztuk a kaptár elé- hiszen az alján nagyon sok méhecske volt- majd félre raktuk a fűbe, hogy a néhány, rajta maradt méh is visszarepülhessen a saját kaptárába. (Két-három óra múlva szedtem össze az üres szöktetőket és tettem a házba, a következő pörgetésig. : )

A fiókokat bevittük a házba, lefedeleztük a lépeket és kipörgettük a mézet. Józsi kaptáraival ugyanígy jártunk el.

Most, hogy harmadszor pörgetünk már mézet, saját kis hagyományunknak mondhatom, hogy a kicsorduló méz alá kalácsot tartunk, hogy először ízlelhessük meg a méz ízét. Elmondhatom, hogy nekem bizony a három méz (repce, akác, mustárvirág) közül, ez ízlett a legjobban. Olyan virágporos íze van!

Ezidáig csípést sem kaptam, úgyhogy át is sétáltam Sanyi bácsi méhészetébe, hogy megnézzem a három új családomat és egy kicsit megszurkáltassam magam ; ). Át akartam nézni ezeket a családokat, mert este  Robival őket is átszállítjuk Bakonyára és előtte tudni szerettem volna, hogy milyen állapotban vannak. (A kép még azelőtt készült róluk, hogy a fiókokat levettük volna.)



Nagyon vadak voltak. Hiába a vihar is közeledett megint és hordás sem volt igazán, úgyhogy nem örültek, hogy zaklatom őket. Két csípést kaptam a gyűrűs ujjamba és egyet a jobb kézfejembe, de most már tudom, hogy egész szépen megerősödtek ezek a családok is. Mivel a második emeletüket, fiókjaikat elloptuk a szöktetéshez, most a fészekbe hordták a nektárt, így a lépek felső része szép, mézes. Jó is ez így, mert Bakonyán, most nincs jó méhlegelő, így viszont lesz mit enniük, nem kell őket etetni. A középső családban fiatal, szűz anya van. Ezt Sanyi bácsitól tudom, aki mindig megjelöli az anyákat és mégis egy jelöletlen, szép fiatal anya mászkált a lépen és még fiasításnak sem látszott nyoma.

Este utazhatnak! Ez is mindig olyan izgalmas!

Visszatérve Józsi méhészetébe, befejeztük a pörgetést, majd  a négy kaptáram mellet, az újabb háromnak csináltunk helyet. Bozótot irtottunk, ágakat metszettünk. És újabb két szúrást kaptam a hátamba.

Megvártuk az estét, amikor már elcsitulnak a méhek és csak akkor raktuk vissza a kipörgetett fiókokat, nehogy a méhek kirabolják egymást, érezve a friss méz szagát. Ha nincs jó hordás, erre nagyon kell figyelni!

Esőben, szivárvány alatt dolgoztunk, elejétől a végéig. Olyan szép dolog a méhészkedés! (Ó, igen és kaptam még egy szúrást a gyűrűs ujjamba és egyet a fenekembe : (, így összesen hét lett a végeredmény.)

A nap végén Józsi segítségével előkészítettük a méheket az utazásra. Szellőzőt vágtunk a kaptárak hátoldalába, így szivaccsal tudtuk lezárni a kijárókat az utazás idejére. Gurtnikkal átfogtuk a kaptárakat, majd a kocsihoz cipeltük őket. Bakonyán ugyanoda, a szőlőtőkék közé kerültek, mint társaik annak idején. Holnapután jövök és megnézem őket!