Pakolászás

Mindig az a helyzet, hogy miattam kell rohanni. Ha gyerekek nélkül megyek méhészkedni, akkor azért, hogy időben hazaérjek, tudjak főzni, altatni, szeretgetni...Ha családostul megyünk ki, akkor pedig Borika napirendjéhez kell alkalmazkodni, így megint csak kapkodunk, kapkodok. Vagyis soha nincs idő a nagyobb munkák után rendesen elpakolni. Mivel Józsi rengeteget dolgozik egyébként is és a méhészetben is (ő nyírja a füvet, készíti elő az atkaírtáshoz szükséges készítményeket, gondoskodik a fedelezéskor keletkező méhviaszról stb.), ezért most úgy gondoltam rajtam a sor. Ambrussal felkerekedtünk és rendbe raktuk egy kicsit a házikót. Egy polcra gyűjtöttük a szerszámokat, egy sarokba a takaró fóliákat, egy másikba a szöktetőket. Ambrus sokat segített, de leghosszabb ideig a nagyon régi, gyönyörűséges pároztató házikókkal bíbelődött. Szép sorba rendezte őket az asztalon.

Persze utána egy kicsit megnéztük a méheket is és jutalmul, hogy ilyen ügyesen kitakarítottunk : ), szedtünk egy fél kosár finom almát és egy fél kosár csigaházat csak úgy, mert nagyon szépek voltak: kicsi csíkosak és nagy hófehérek.



Pörgetés 5.

A legkalandosabb pörgetésen vagyunk túl. Izgalmas, nagyon hosszú napunk volt.
Úgy kezdődött, hogy reggel rosszul állt meg Józsi. A pörgető a kocsi akkumulátoráról működik, úgyhogy orral a présház ablaka fele kell állni, hogy össze lehessen kötni az aksit és a pörgetőt. Józsinak kiment a fejéből, hogy így kéne, viszont a vizes füvön megfordulni sem tudott, úgyhogy újra kimentünk a főútig, hogy megforduljunk, majd újra megérkeztünk a méhészetbe. Vicces volt, bár baljós előjelnek is tekinthettük volna...
Az én kaptáraimmal kezdtük. Az első négy kaptárban le kellet rázni és seperni a méhecskéket a keretekről. Bár van már nyolc fiókom, a szöktetéshez, de négyhez még nem gyártottunk kereteket, üres fiókba pedig nem lehet szöktetni...Szúrást nem kaptam és szerintem elég jól ment minden. A második négy esetében könnyű dolgom volt, mert a szöktetőkön szépen lementek a méhek. (Józsinak velük volt nehezebb dolga, mert ilyenkor ő cipeli le a súlyos fiókokat a házba. Köszönet érte...)

Nagyon szépen tele voltak a lépek és sokat kellett fedelezni is. Szép, érlelt, sötét színű, nagyon finom mézet kaptunk. Én egész nap csak nyalakodtam nem bírtam abbahagyni : ))).

Dél körül kicsordogált az utolsó vödör méz, amit a méhecskéim idén nekünk gyűjtöttek, ekkor nekiálltunk Józsi kaptárainak. A munkamegosztás a szokásos volt. Józsi hordta be a fiókokat, én pedig fedeleztem, pörgettem, visszapakoltam. Megállás nélkül dolgoztunk, hogy szürkületre végezzünk és visszapakolhassuk a kaptárakra a fiókokat a kipörgetett keretekkel. Azért kell ezt így, mert már lassabbak a kaptárba húzódott méhek, nem várható kutatás, rablás, viszont minden család ki tudja nyalogatni a lépekben maradt mézet és ezzel nem csak jól laknak, hanem a pörgetéssel roncsolt lépeket kezelik is.

Minden jól is ment volna, de a Ford aksija nem bírta a sok pörgetést, hiába kapcsolta be Józsi időnként, fél nyolckor nem indult az autó, így a pörgető sem működött. Egy pörgetés lett volna vissza...: (.

Józsi elbicajozott segítségért. Addig összeszedtem a szöktetőket, amit lehetett elpakoltam és vártam. A telek régi tulajdonosa jött és "megbikáztatta" az autót, aminek néhány furcsa  hang után, már pörgött is a motorja, így a pörgető is működött. Közben viszont ránk esteledett, a fiókokat csillagfénynél kellett visszatennünk. Ez úgy szokott lenni, hogy Józsi hozza a fiókokat a házból, én pedig teszem vissza. Így is volt a saját kaptáraim esetében és Józsi első nyolc kaptára esetében is. Miután úgy megszúrkodták a sötétben lepotyogó méhecskék a lábam, hogy visítozni tudtam csak, feladtam. Én hordtam a fiókokat és Józsi tette vissza őket és a vaksötétben hallgattam kedves káromkodásait, hogy "milyen okos lány vagyok én, milyen klasszul kitaláltam ezt a cserét...!" ; ) (Őt is szurkálták a sötétben a méhek.)

Tíz órára végeztünk és hazajutottunk mindketten a Forddal : ).



Szöktetés szolidágók között

Feltettük a szöktetőket a kaptárakra, vagyis két nap múlva kipörgetjük a szolidágó mézét. Az is nagyon klassz volt, amikor autóval közeledtünk a méhészet felé és repce, mustár és napraforgó földek között vezetett az utunk, de a legjobban azt szeretem, ha a növény, amiről a méh gyűjt a mi orrunkba is odalóg méhészkedés közben. Így volt ez akácvirágzáskor és így van ez most is, amikor ez a szép sárga vadvirág a szolidágó vagy aranyvessző virágzik.



Fiókfestés kis segítőkkel

Jövő héten mind a nyolc kaptárból pörgetünk mézet, így újabb négy fiókot kellett csináltatnom, hogy szöktetni tudjuk az összes kaptárban a méheket. A fiókokat Józsi ismerőse, asztalos szomszédja készítette, mi pedig lefestettük a gyerekek segítségével. Hihetetlen, hogy a gyerekek mennyire szívesen használják az ecsetet! Legalábbis nálunk sokkal szívesebben festegetnek, mint rajzolnak krétával, ceruzával...

A fiókokat Csille Mártiékkal vittük ki a méhészetbe. Márti párja Rudolf Gábor minden szerdán kecske tejet, sajtot, túrót hoz nekünk és miután leteszi a finomságokat az asztalra, mindig egy kicsit méhészkedünk is. (Persze csak szóban és gondolatban.) Gábor is kezdő méhész. Második éve tart méheket és mindig megosztjuk egymással a tapasztalatainkat. Most először viszont váratlanul alkalom nyílott, hogy lássa is a méheimet, én pedig büszkén, de nagyon lámpalázasan megmutogattam őket. Mindig kicsit zavarba jövök, ha mások előtt kell dolgoznom, hiába kezdő vagyok ; ). Az viszont igaz, hogy jó füstöt raktam, és végig lapozgattuk úgy a fészket, hogy senkit sem csípett meg méhecske! Különösen persze Mártira kellet vigyázni, hiszen minden órás várandós : )).



Viszontlátás és harc az atkák ellen

Nagyon jó volt viszontlátni őket. Végignéztük az összes fészket. Nagyon rendben van az összes család, szerencsére. Sok a bogár, a fiasítás és télrekész, szép mézkoszorú van minden kereten. Nagyon nagy hordásban vannak, így békésen tudtam matatni az első hat kaptárban. Aztán a hetediknél történt valami és nagyon összeszurkodtak, kilencet kaptam két perc alatt. Szóval üdvözöltek, hogy hazajöttem a nyaralásból. A nyolcadik kaptárban aztán megint béke volt, azok sem bántottak. Pityutól hallottam még Kisörsön, hogy a méhek illatanyagot hagynak a testen, amikor szúrnak, így a másik méh is nagy valószínűséggel a közelbe szúr. Ezért van az hogy egy testtájékra kap az ember sokat egymásután, máshova meg nem. Nekem ez most a bal kézfejem és a jobb karom volt. Józsi szerint emberi orral is lehet az illatát érezni a méreganyagnak, én szaglásztam, de a sok méhviasz meg propolisz illat mellett, ami mindig árad a kaptárból, nem éreztem : (.

Miután végig böngésztük a családjaimat atka elleni küzdelembe kezdtünk. Józsi kimosta a fedelezékor keletkezett méhviaszt és az így lett mézes vizet keverte össze egy Méhpatika nevű kakukkfüves, gyógynövényes készítménnyel. Ezt a folyadékot átmertem fél literes műanyag palackokba, amiknek a tetején apró lyukak vannak, majd Józsi fejjel lefele, a kaptárkijáróba helyezett, fa itatókákba illesztette őket. A méhek szép lassan elhordják a mézes, gyógyszeres vizet. Taktikba mártott kartonpapír csíkokat is tett a kaptár aljába, ez szintén az atkák pusztulását segíti. Az atka a méh szárnya tövéhez kapaszkodik, mint egy kullancs és rágja, pusztítja a bogarat. Leginkább a heréket veszélyezteti és már a here álcákon jól látszik. Józsi a fedelezővillával kihúzott néhány here álcát, hogy ellenőrizze atkás-e. Szerencsére egészségesnek találtuk őket.

Az előbb csak annyit írtam, hogy nagy hordásban vannak a méhek, de nem árultam el, hogy mit hordanak. A szolidágónak vagy kanadai aranyvesszőnek nevezett vadvirág nektárját gyűjtik. Közelről megnézve ezt a virágot, el sem hinné az ember, hogy jól mézel. Én legalábbis csak egy kis virágport néznék ki belőle ; ), pedig nagyon mézesednek a keretek, olyannyira, hogy biztosan fogunk mégegyszer pörgetni belőle. Józsi mesélte, hogy az apukája Erdőfűn egyszer rengeteget pörgetett ebből a virágból és el is lepték a falut a következő évben a méhészek, mert mindenki szolidágót akart pörgetni. Mára ez a virág nagyon elszaporodott. Kisörs környékén is nagyon sok van belőle.

Most a ringlószilva és az alma érik a méhészetben. Szedtem egy méhészkalapnyi sötétrózsaszín almát a gyerekek nagy örömére. Ó, és találtam egy darázspókot, ami ugyanúgy mint a darázs sárga -fekete csíkos és nagy tud csípni.  Kaptárra szőtt hálóján csüngött.



Méhészkedős nyaralás

Két hete a méhészetből indultunk nyaralni és maga a nyaralás is úgy telt, hogy sokat gondoltam haza a saját méheimre és sok mindent észrevett a szemem, ami a méhekkel kapcsolatos. Hiába, "megfertőződtem", ahogy Józsi és Sanyi bácsi mondanák : ).
Kisörspusztán a Vidákovich család lakik velünk szemben. A családfőnek Pityunak nagyon szép méhészete van, a "falu felett". Azért írom így, mert Kisörs nagyon pici falucska, de a kaptárak a legmagasabb pontján vannak egy akácos ligetben. Gyönyörű ez a hely! Fiatal lányka koromban rengetegszer feljöttem ide, csak hallgatni a méhek zsongását és figyelni ki merre megy, mit csinál a faluban ; ). A méhek iránti vonzalmam is itt kezdődött azt hiszem...
Most először fordult elő, hogy a kaptárakba is bepillanthattam. Pityu szívesen és kedvesen  mutatta végig a kaptárakat és mesélt... A tavalyi évben 27 családja volt, de kivétel nélkül el kellett pusztítania őket, mert egy frissen vett családdal bekerült a nyúlós költésrothadás borzasztó betegsége a méhészetébe. Ezt a betegséget egy spórás baktérium okozza. A kórokozó által elpusztított álca teste elfolyósodik, nyúlós lesz. A betegség gyorsan terjed és nagyon nehéz elpusztítania kórokozót. Pityu szomorúan mesélte, hogy egy nagy gödröt ástak, abban égették a kereteket, a méheket. Az összes kaptárt ki kellet perzselővel égetnie, és minden felszerelést fertőtlenítenie. Szerencsére azonban, a Méhész Szövetség tagjaként, jelentős kárpótlást kapott és újra kezdte építeni a méhészetét. Öt családot vett és ebből még ötöt csinált a nyár folyamán.
Hűvös időben nézegettük a kaptárakat, így nagy mozgás nem volt, de a fészkek nagyon szépek. Fiasak szép mézkoszorúval, olyan télre készek!
(Pityunak idén nem volt ideje műlépes kereteket készíteni, így egyszerűen csak üres kereteket tett be néhány helyre. A méhek nagyon szépen kiépítették ezt is (főleg azt hiszem a herefiasítás számára). Ez látszik az egyik képen.Télen majd készít kereteket és jövőre kicseréli műlépes keretre.)

Pityu hívta fel a figyelmem arra, hogy virágzik az akác. Ezt még leírni is furcsa. Nem tudtam, hogy az akácnak van másodvirágzása. Igaz, hogy már nem mézel annyira és kevés is a virág, de odacsalogatja a méheket és meglepő, szép látvány.

Napraforgó tábla is van Káptalantóti határában. Ezen a vidéken most a legszebb a virága. Józsi azt mondja, Pécs mellet, már teljesen levirágzott minden tábla.

A nagy esők után a szolidágó is virágzik mindenhol, amerre csak a szem ellát. Még a homokból is nő. Remélem Baranyában is így van és szépen gyűjtögetnek róla a méheink : )!

Kisörspusztán Anna napon  istentisztelet van a haranglábnál, majd utána közös szeretet vacsora és búcsú. A búcsúra a kisgyerekek népi játékokat, apró dísztárgyakat, sütiket készítenek. Mi méhviasz lapból (műlépből) készítettünk díszeket, meg horgolgattam is mindenféle állatokat (csigákat, nyuszit, sünit és persze méhecskéket) és szederrel töltött mézes keksz golyót is készítettünk. Szerintem sikerünk volt, mert néhány méhviasz díszt leszámítva minden elfogyott : ))!