Cukorlepény

Józsi javasolta, hogy a gyenge családnak vásároljak a méhész boltban cukorlepényt, hogy egy kicsit erősítsük, segítsük ezt a családot. Ma reggel meg is vettem a lepényt, délután pedig odaadtam a méheknek. A keretek tetejére fektettem rá, onnan fogják lehordani a váratlanul érkezett elemózsiát.

Létszám ellenőrzés

Józsi felajánlotta, hogy eljönne velünk Bakonyára, hogy átnézzük egyenként a kereteket a kaptárakban, hogy pontos képet kapjunk a méhcsaládok állapotáról, nagyságáról és hogy kezeljük őket atkaírtó szerrel. Ez ilyenkor koratavasszal is esedékes. A hosszú tél után  még gyengék a méhecskék, könnyen atkásak lehetnek és elpusztulhatnak.
Ez volt az első alkalom, hogy igazán találkozhattam a "bogarainkkal". Józsi nézte át az első kaptár kereteit, én a többi háromét. Minden kaptárban tíz keret van. Az első kaptárban kicsit gyengébb család lakik, a többi három viszont nagyon erős. Hihetetlen élmény volt tartani a több ezer méhecskével teli kereteket. Józsi segített megtalálni mind a négy anyát. Nem is olyan egyszerű észrevenni a sok munkásméh között. Az anya potroha szép, hosszú és jól kilátszik a szárnyak alól. Általában a kaptár közepe táján levő kereten található, és a lépnek is a közepén. Nagyon szép! Felejthetetlen élmény volt ez a meleg tavaszi reggel!
A gyerekek közben Robival a félkész szalmabála házban picknikeztek. Vittünk kosárban frissen sült kalácsot és egy nagy üveg kecsketejet. Farönkökből építettünk nekik székeket és asztalt, azon eszegettek. Szerintem nekik is szépen indult a napjuk : ).

Látogatás

Ma délután a gyerekekkel meglátogattuk a méheinket és bakonyai barátainkat Annát, Balázst és kisfiúkat Nimródot. Végigjártuk a birtokukat, megnéztük a készülő szalmabála házat, simogattuk a birkákat és figyeltük a mangalicák habzsolását.
A méhecskék még mindig nyugtalanok voltak az utazástól. Sokan voltak a kijárónál, tájoltak.

Élelemmel és ivóvízzel biztosan el lesznek kényeztetve Annáék birtokán, mert amerre a szem ellát virágoznak a gyümölcsfák, és a közelben tiszta vizű patak folydogál, partoldalában pedig illatoznak az odvas keltikék. Nagyon szép vidék. Annáék jó helyet választottak, és mi is a méhecskéknek : ).

A méhek utazása

Sanyi bácsi és Józsi méhei  Görcsöny mellett, egy akácos erdősávban, egymás szomszédságában vannak. Ha egyszerűen csak átvittük volna a méheket Sanyi bácsitól, Józsihoz, a méhek visszarepültek volna újra és újra Sanyi bácsihoz, ott viszont már nem találták volna a kaptáraikat, hiszen azok új helyre, Józsihoz kerültek.
Kellet tehát találnom egy helyet több, mint három kilométerre Görcsönytől ahova két hétre elviszem a méhecskéket, amíg "elfelejtik régi gazdájukat és lakóhelyüket", és csak  ezután költözhettek Józsi méhészetébe.
Gimnáziumi osztálytársam és jó barátnőm Jocskov Anna, párjával Vajas Balázzsal szalmabála házat épít Bakonyán. Télen összefutottunk a játszótéren és Anna lelkesen mesélt a házról és az állatokról. Említette, hogy méheik is vannak, a birkák, mangalicák és tyúkok mellett. Arra gondoltam, hogy náluk helyezném el a méheket két hétre. Anna nagyon szívesen fogadta a kérésemet, így ma a méhecskéket Bakonyára utaztattuk. Szürkületkor mentünk ki Sanyi bácsihoz, mikor már a méhek elültek. Józsi ötlete volt, hogy egy fém hálót tegyünk a kaptár bejáratához, hogy a méhek levegőhöz jussanak szállítás közben. Gurtnikat is kaptunk kölcsön Józsitól, hogy a kaptárakat rögzíteni tudjuk, nehogy a rázkódástól szétessenek, sérüljenek.
Robival óvatosan a kocsiba tettük őket. Az utolsó kaptár kijárója alatt volt egy kis lyuk, ahol szállingóztak a méhek, miközben a kocsihoz cipeltük őket. Sanyi bácsi agyagos sárral tapasztotta be a rést, így ez a kaptár is útra kész lett.
És persze a kocsink nem indult. Az autónk, nem rég óta a mi autónk és még nem sikerült orvosolni azt a problémáját, hogy meleg motorral nagyon nehezen indul.
Azért, ha sokadik próbálkozásra is, de elindult, és gond nélkül Bakonyára értünk, ahol már Balázs segítségével pakoltuk ki a kaptárakat. Amikor a fém hálókat levettük, hirtelen kijöttek a méhek, de nem repültek ki csak a bejárat körül nyüzsögtek. Az egyik hálót csak félig sikerült levenni, emiatt egy kicsit aggódom. Balázs viszont megígérte, hogy reggel az első dolga lesz, hogy leveszi a fent maradt hálót. A kaland végére nagyon besötétedett...

Méhecskéink lesznek

Évek óta érlelődik bennünk a gondolat, hogy vásárolunk vidéken egy kis házat egy nagyobbacska földterülettel, ahol a gyerekekkel együtt gazdálkodhatnánk, élvezhetnénk a friss levegőt, a közös munkát és a saját termesztésű zöldségeket, gyümölcsöket. Én  mindig csak úgy tudtam álmodozni erről, hogy állatokat is a házikó mellé képzeltem: tyúkokat főleg, mangalicákat talán, kecskéket biztosan. Persze ez teljesen lehetetlen úgy, hogy közben a hétköznapjainkat egy zajos nagyvárosban töltjük és csak hetente egy-két napot tudunk a kis gazdaságunkban tevékenykedni. Aztán, eszembe jutott egy állat, ami kedves, nagyon-nagyon hasznos és csak heti egy két alkalommal igényel törődést: a házi méh.
Egy hosszú télen át álmodoztam a házikó mellet sorakozó kaptárakról, mígnem kora tavasszal,  legkedvesebb méhész ismerősünkhöz, Tóth Józsefhez- a kőműves mesterhez, aki pécsi házunkat építette- fordultam tanácsért és bátorításért. Józsi nemcsak bátorított, hanem eladó családokat is tudott, sőt azt is felajánlotta, hogy lehetnek az ő méhészetében a méheink egy évig és ezalatt az idő alatt mindenre meg is tanít.
Így adódott, hogy előbb lettek házi állataink, mint földünk és házikónk, de azt hiszem hogy a legjobban történt így.  Most már tudatosan olyan földet fogunk keresni, ami a méhecskéinknek is jó lesz, vagyis körül ölelik jó méh legelők.
A kaptárokat és a méh családokat ma láttam először. Négy családot fogok vásárolni Sanyi bácsitól, Pataki Sándor méhésztől.