Mustárvirág

Görcsönyben jártam a nagymamámnál és persze nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy a bogárkákat is megnézzem. Olyan hihetetlen, hogy nincs egy hete, hogy kipörgettük az akácmézet, a fedelezéskor roncsoltuk, a pörgetéskor pedig kiürítettük a lépeket, most mégis tökéletes és méztől csillogó keretek fogadtak. Hihetetlen állat a méh!
Mustárt vetettek Görcsöny határába. A virága hasonlatos küllemre a repce virághoz, de egészen más, különös illata van. Nekem nagyon tetszik ez az illat és úgy látszik a méheknek is, mert szorgalmasan gyűjtögetik a nektárját.



Másnap

Így néz ki az, amikor a sáros dorkók mellett, 100 kg méz is van az előszobában...

Még előző este sütöttem egy kalácsot, arra csurgattuk rá a mézet. Nem túlzok, mind három gyerek négy szelet mézes kalácsot reggelizett. És a lelkesedés azóta sem hagyott alább : )!

Pörgetés 2.



Akácmézet pörgettünk. Pontosan olyan szép napnak indult, mint másfél héttel ezelőtt az a keddi nap, amikor a repcét pörgettük. Józsi most úgy gondolta, egy napon végezhetünk az ő kaptáraival és az enyémekkel is. Azzal kezdtük a munkát, hogy leszedegette a szöktetőket az ő kaptárairól és leemelte a mézzel teli fiókokat.



Nagyon tetszik nekem ez a rendszer és én is arról álmodozom, hogy íly módon alakítom át a kaptáraimat a télen. Ennek az a lényege, hogy Józsi feltesz egy lapos fémhálós szerkezetet a fiókok közé, amin le tudnak menni a méhecskék az alatta levő fiókba, de vissza jönni már nem tudnak. Két nappal a tervezett pörgetés előtt teszi fel a szerkezetet, és ennek köszönhetően úgy veszi ki a kereteket, hogy azokon nincs méhecske. Így nagyon békés és nyugodt a munka az állatoknak is és a méhésznek is.

Az én kaptáraim körül persze nem ilyen nyugodtan folyt a munka. Amint nekiláttunk, elsötétült az ég és dörögni, villámlani kezdett. Mindent úgy csináltunk, mint mikor a repce mézet pörgettük, de most nagyon sietnem kellett a vészjósló idő miatt. A kaptárak mellé kikészítettünk nagy, fa ládákat, amibe éppen beleilleszkednek a lépes keretek. Egyenként kiemeltem a mézes kereteket és áttettem őket a ládába.

Amikor a kaptár kiürült, vagyis az összes mézes keret a ládába került, egyenként újra a kaptárba emeltem a kereteket és haránt tartva egy hirtelen mozdulattal a kaptárba ráztam a méheket róla.

Miután minden kerettel végeztem, a keretek nélküli, de méhecskével teli kaptárt lefedtem és  elindultunk, hogy kipörgessük a mézes keretekből a mézet. Ha nem jön a rossz idő, akkor miden kaptárt egyenként csináltunk volna. Így viszont gyorsan kipakoltam minden kaptárt, hogy az összes keretet egyszerre pörgessük ki. Ez kényszer megoldás volt, mert így nehezebb  volt visszatenni a kereteket, mert már nagyon felkapaszkodtak a bogarak a kaptár belső oldalán és vigyázni kellett, hogy össze ne nyomjam őket.

A sietség miatt sok szúrást is kaptam, főleg a bal kézfejembe és felkaromba, de a hasamon is ért egy pár.

Viszont éppen végeztem. Mikor az utolsó kaptár is kiürült és ideiglenesen lezártam, szakadni kezdett a jég.

Amíg kint tombolt a rossz idő, bent fedelező villával eltávolítottuk a "pecsétet" a lépről, vagyis kinyitottuk a méhecskék által már lezárt lépeket. A keretek ezután a pörgetőbe kerületek, és rövid ringlispíl után folydogált a méz. Mi meg alátartottuk a kalácsot, a vödröt vagy néha csak az ujjunkat. Ez nagyon jó érzés : )! De azt hiszem, ez az egész csípésestül, viharostul, mindenestül jó dolog : )!

Miután végeztünk az én kereteimmel, visszatettem a kaptárakba őket, had másszanak a helyükre ezek az ügyes kis méhecskék, majd késő estig Józsinak segítettem fedelezni az ő kereteit, pörgetni, összeszedni a leszedett szöktetőket, és visszatenni a fiókokat a munka végén. Nagyon örülök, hogy ott tudtam lenni az elejétől a végéig és remélem nem voltam haszontalan segítség!

Raj

Józsit megkértem, hogy nézegessük végig a "fészkeket", vagyis a kaptárak első emeletét, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nincs- e veszélye annak, hogy rajzás lesz valamelyik családban. Ez akkor történik, ha sok a méz a kaptárakban, a méhek megszorulnak és van új anyabölcső, vagyis új anya születésére van esély. Ilyenkor a méhek elhagyják a kaptárt az anyával együtt és viszik az összegyűjtött méz nagy részét is.

Józsi segített leemelni a kaptár felső emeletét. Őrületesen nehezek, tele vannak mézzel, ami persze, örvendetes hír, akkor, ha nem csak fel-le kell emelgetni... Végig lapozgattam a kereteket. Mindegyiken megtaláltuk az anyát, de anyabölcsőnek nyoma sincs, szerencsére. Szorgalmas, jó családjaim vannak : )!
A képeken a padlizsán formájú építmények az anyabölcsők. Józsi mutatott néhányat, amiket a napokban szedett le, vagy éppen most készült leszedni. Ezek után kutattunk az én kaptáraimban is, szerencsére most sikertelenül.

Ez pedig én vagyok a művelet közben. Józsi készítette a fényképeket.

Már éppen indulni készültünk, amikor Józsi észrevette, hogy az ő kaptárai egyikéből rajzani fognak a méhek. Először az anyát, hozta ki néhány dolgozó. Az anya nem igazán tud repülni, úgyhogy közrefogja, segíti őt néhány munkásméh, mint ahogy a biciklis versenyeken segítik a csapattársak az esélyes versenyzőt. Nagyon gyorsan repült ide-oda ez a kis csapat középen az anyával úgy, hogy néha még a fejemet is be kellett húzni,  nehogy nekem repüljenek. Józsi ekkor bezárta azt a kaptárt, amiből szöktek a méhek. Hátha eltűnik az anya és akkor nincs kit követni a többieknek. Várakoztunk, miközben a visszatérő méhek zúgtak búgatak értetlenül a kaptár körül. Kis idő elteltével Józsi kinyitotta a kaptárkijárót, hogy lássuk mi történik. Ömleni kezdtek kifele a méhek,  mint a víz, ami átszakítja a gátat.

 A következő pillanatban a több ezer méh ellepte a légteret. Csak úgy feketéllett tőlük az ég.

Egy darabig össze vissza repkedtek. Legalábbis az én tapasztalatlan szememnek, zűrzavarnak tűnt ez az állapot. De pár perc elteltével a méhek mindannyian a diófa fele vették az irányt. Ott csoportosultak a lombkorona körül.

A diófa egy jó magasan levő, villás ágát nézték ki maguknak, hogy véletlenül se lehessen leszedni őket : (. Egy idő után olyan lett a diófa ága, mintha mogyoró öntetbe mártották volna. Lenyűgöző látvány volt.

Én persze fel szerettem volna mászni a fára, hogy közelebbi képeket készíthessek vagy, hogy mégis megpróbáljam leszedni őket, de Józsi veszélyesnek találta, nem engedte. Viszont a kocsival a fa alá állt, hogy a tetejére mászhassak és közelről láthassam, fényképezhessem a rajt.
És íme egy kép a vidám méhészről, aki nem azon bánkódik, hogy vesztett egy családot, hanem örül, hogy a tanonc ilyet is láthatott...

Az utolsó képet másnap reggel, az akácméz pörgetése előtt fényképeztem. A késő délután és az éjszaka ilyen szép fürtben rendeződtek össze a méhek, aztán a kora délelőtti tájoláskor váratlanul újra ellepték az eget, csoportba szerveződtek és elmentek örökre. Valami védett helyen fogják meghúzni magukat: padláson vagy fa odvában. Nem válnak vad méhhé, a házi méh, mindig házi méh marad.