A szelídgesztenyét-hársot gyűjtő négy család közül három nagyon erős, teljesen telehordták a mézteret. Egynél viszont teljes zűrzavar volt. Mézet alig találtam a méztérben, a bogarak pedig hangosan zúgtak és, mint a szökőkút, ömlöttek ki a kaptárból. Sohasem láttam még ennyire zaklatott családot. Persze sem fiasítást sem anyát nem találtam. Később, amikor visszavittük őket Józsihoz, adni akartunk nekik egy anyabölcsőt, hogy neveljenek anyát. Kinyitottam a kaptárt és a méhek a legnagyobb nyugalomban, szép csöndben dolgoztak. Egy csomó keret fias volt már, és az utolsó kereten rátaláltam a szép, fiatal, fürge anyára. Az anyabölcsőre már nem volt szükség. Pár nap alatt csodák történhetnek egy kaptáron belül...
A Józsinál maradt méhek napraforgót, mézharmatot és hársot gyűjtöttek. Ezek nagy része szép fiatal család, idei anyákkal, mindent rendben is találtam náluk. Az a család, amelyik Józsival közös nem teljesít valami szépen. A bogarak létszáma nehezen növekszik, az anya herét fiasít és nagyon öreg, szinte szárnya sincs már. Józsi más családtól leszedett anyabölcsőt adott nekik, úgy hogy kivágta egy darabon a lépet és beillesztette az "idegen" anyabölcsőt. A nagy meleg miatt egy kis csavarral is rögzítettük a bölcsőt, nehogy kidőljön a lépből. A keretet egy kis bottal megjelöltük, hogy könnyen és gyakran ellenőrizni tudjuk a változásokat.
Az anyát a helyén hagytuk. Józsi azt mondta, bízzuk a természetre a sorsát, ő nem akarja kivenni, elpusztítani. Kíváncsi vagyok, hogy "döntenek" a bogarak!
A böglyök és a kaptártető aljára fészkelő darazsak nagyon megnehezítették a munkát, a méhekkel viszont öröm volt dolgozni. Végig lapozgattam úgy ezt a sok keretet, hogy néha még a sapka sem volt rajtam. Egy szúrást sem kaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése