Méhek Bakonyán 2.

Ma reggel, egy gyors piaci bevásárlás után, elindultunk családostul Bakonyára megnézni a méhecskéket és persze Annáékat, Nimródot és a szalmabála házat. Sajnos az építkezés egy nagyon nehéz pillanatában érkeztünk, mert kiderült, hogy beszivárgott a víz a félkész tetőre és eláztatta a szigetelésnek szánt bálákat. Sok idő, pénz és energia lesz a család számára a hiba javítása.
Balázst elraboltam a gondok elől egy kicsit méhészkedni, ami úgy hiszem jó lelki terápia ilyenkor...(is).
Füstöt raktunk. Balázs kakukkfüvet használ, ami remek ötlet! A méhész és a méh számára is barátságosabb, mint bármi más. Én is alkalmazni fogom. Először az Ő családját nézegettük át. Balázs idén nem pörgetett mézet. Egy szem családja van és ebből szeretne több családot csinálni. Vár, hogy a méhek a sok méz és a fiasítás miatt megszoruljanak és anyabölcsőt húzzanak. Az anyabölcsővel és néhány fias kerettel akar új családot kezdeni. Ezt egyébként Józsi is csinálja. Az ő eddig üres kaptáraiban is ilyen "műrajok" vannak.
Ezután következtek az én méhecskéim.



Atka ellen kezeltem őket. Józsi Taktikba áztatott karton csíkokat, majd megszárította, én pedig a kaptárkijárónál a kaptár aljába csúsztattam ezeket. Balázs mondott erre bio megoldást, de az mondta nem működik maradéktalanul. Tudott is mutatni olyan heréket az ő kaptárában, amiknek atka rágta le a szárnyát. Annáék egy hete megnyírták a birkákat és mikor jöttünk el nekünk adtak egy nagy zsák szépséges, nagyon koszos birkaszőrt. Kingával fogunk csodákat művelni vele...: )).

Pörgetés 3.

Kipörgettük a mustárvirág mézét a lépes keretekből.

Amint kiszálltam a kocsiból, rögtön a kaptárakhoz szaladtam, hogy lássam, tényleg működnek-e a szöktetők, és majd kiugrottam a bőrömből, mert bizony működtek. Kinyitottam a felső, mézzel teli fiók tetejét és egy szem méhecske sétálgatott rajta eltévelyedve, a többi mind lemászott a középső és az alsó fiókba és vissza jönni már nem tudtak a szöktetők furmányos kijáratain.

A munka most úgy zajlott, hogy levettük a felső, mézzel teli fiókokat, majd a szöktetőket is. Ezeket leráztuk a kaptár elé- hiszen az alján nagyon sok méhecske volt- majd félre raktuk a fűbe, hogy a néhány, rajta maradt méh is visszarepülhessen a saját kaptárába. (Két-három óra múlva szedtem össze az üres szöktetőket és tettem a házba, a következő pörgetésig. : )

A fiókokat bevittük a házba, lefedeleztük a lépeket és kipörgettük a mézet. Józsi kaptáraival ugyanígy jártunk el.

Most, hogy harmadszor pörgetünk már mézet, saját kis hagyományunknak mondhatom, hogy a kicsorduló méz alá kalácsot tartunk, hogy először ízlelhessük meg a méz ízét. Elmondhatom, hogy nekem bizony a három méz (repce, akác, mustárvirág) közül, ez ízlett a legjobban. Olyan virágporos íze van!

Ezidáig csípést sem kaptam, úgyhogy át is sétáltam Sanyi bácsi méhészetébe, hogy megnézzem a három új családomat és egy kicsit megszurkáltassam magam ; ). Át akartam nézni ezeket a családokat, mert este  Robival őket is átszállítjuk Bakonyára és előtte tudni szerettem volna, hogy milyen állapotban vannak. (A kép még azelőtt készült róluk, hogy a fiókokat levettük volna.)



Nagyon vadak voltak. Hiába a vihar is közeledett megint és hordás sem volt igazán, úgyhogy nem örültek, hogy zaklatom őket. Két csípést kaptam a gyűrűs ujjamba és egyet a jobb kézfejembe, de most már tudom, hogy egész szépen megerősödtek ezek a családok is. Mivel a második emeletüket, fiókjaikat elloptuk a szöktetéshez, most a fészekbe hordták a nektárt, így a lépek felső része szép, mézes. Jó is ez így, mert Bakonyán, most nincs jó méhlegelő, így viszont lesz mit enniük, nem kell őket etetni. A középső családban fiatal, szűz anya van. Ezt Sanyi bácsitól tudom, aki mindig megjelöli az anyákat és mégis egy jelöletlen, szép fiatal anya mászkált a lépen és még fiasításnak sem látszott nyoma.

Este utazhatnak! Ez is mindig olyan izgalmas!

Visszatérve Józsi méhészetébe, befejeztük a pörgetést, majd  a négy kaptáram mellet, az újabb háromnak csináltunk helyet. Bozótot irtottunk, ágakat metszettünk. És újabb két szúrást kaptam a hátamba.

Megvártuk az estét, amikor már elcsitulnak a méhek és csak akkor raktuk vissza a kipörgetett fiókokat, nehogy a méhek kirabolják egymást, érezve a friss méz szagát. Ha nincs jó hordás, erre nagyon kell figyelni!

Esőben, szivárvány alatt dolgoztunk, elejétől a végéig. Olyan szép dolog a méhészkedés! (Ó, igen és kaptam még egy szúrást a gyűrűs ujjamba és egyet a fenekembe : (, így összesen hét lett a végeredmény.)

A nap végén Józsi segítségével előkészítettük a méheket az utazásra. Szellőzőt vágtunk a kaptárak hátoldalába, így szivaccsal tudtuk lezárni a kijárókat az utazás idejére. Gurtnikkal átfogtuk a kaptárakat, majd a kocsihoz cipeltük őket. Bakonyán ugyanoda, a szőlőtőkék közé kerültek, mint társaik annak idején. Holnapután jövök és megnézem őket!

Előkészületek

Holnap után kipörgetjük a mustárvirág mézét a keretekből, ezért Józsival ma meglátogattuk a méheket, hogy előkészítsük a munkát. Írtam már arról, hogy Józsi szöktetőket használ, így a pörgetéskor, már nincsenek is a méhek a mézes lépeken. Ez azért is szerencsés mert, amikor már nincs hordás, vagyis levirágzott egy nagy méh legelő, akkor sokkal nehezebb a méhekkel dolgozni. Nincsenek úgy elfoglalva a saját munkájukkal, vadabbak. De így van ez egy vihar esetén is, amit múltkor a saját bőrömön is megtapasztalhattam.
A mustár virága levirágzóban van, úgyhogy most sem lett volna könnyű dolgom, ha Józsi nem áll elő egy nagyon jó ötlettel. A szöktetéshez a négy kaptáram esetén, négy plusz fiókra van szükség, amibe szökhetnek a méhek és négy szöktetőre. Szöktetője Józsinak több is van és persze felajánlotta, hogy tud adni négyet nekem. A plusz négy fiók pedig úgy lett hirtelenjében, hogy pár hete Sanyi bácsi rábeszélt, hogy vegyem meg a maradék három Hunor kaptárát. Ezek viszont elég gyenge családok, így tudják nélkülözni a kaptárak második sorát, a felső fiókokat. Sanyi bácsinak volt még plusz egy kaptárja külön is. Így összeállt a négy fiók.
Viszont csak a kaptárakról leemelt három fiókba voltak keretek, így Józsival délután kellett készítenünk műlépes kereteket. Először Józsi összeszögelte a kereteket, aztán kifúrta, egy nagyon ügyes kézi fúróval a lyukakat, a keret aljára négyet és a tetejére négyet (pontosan a deszka közepére). Utána jöttem én, aki kivágtam a műlépet (méhviasz lapot), akkora méretre, hogy fél centi rés legyen csak a keret alján, és drótot fűztem a keretbe a nyolc lyukon keresztül. (milyen nehéz leírni ezt a műveletet...)
Józsi megfeszítette úgy a drótot, hogy pengetni tudta : ). Majd a bedrótozott keretre ráfektettük a méhviasz lapokat és a Ford akkumulátora  és egy csipeszes végű drót segítségével beolvasztottuk őket. A keret két oldalán feszülő dróthoz egy pillanatra hozzáérintettem a csipeszeket, ami vezetékkel az aksihoz volt csatlakoztatva és a méhviasz a drótszálra olvadt.



A műlépes kereteket, nem az üres fiókba pakolta Józsi, hanem elosztogatta a négy fiók között. Úgy rendezte el a fiókokat, hogy mindegyikben egymás után, felváltva jöjjenek a régi és új keretek. Ilyenkor én mindig Rodolfónak hívom. Olyan gyorsan és ügyesen dolgozik, hogy nehéz még felfogni is, hogy mit csinál : ).
Ezután csináltunk egy kis füstöt és felvittük a négy új fiókot és a négy szöktetőt a kaptáraimhoz. Józsi leemelte a jó nehéz fiókokat (a második sort), én pedig a helyére raktam a viszonylag üres fiókokat, tetejükre pedig a szöktetőt. Józsi ekkor visszatette a mézzel teli fiókokat a legfelső emeletre. Így tehát, most három emeletesek a kaptáraim, és köztük a világosnak látszó csík, a szöktető oldalléce:
1. Legfölül, a harmadik emeleten az a fiók van, ahova a méhecskék a mézet hordták, amiből pörgetni fogunk.
2. Ez után következik a szöktető, vagyis az a szerkezet, amin a méhek le tudnak menni a második emeletre, vissza viszont már nem tudnak mászni a harmadik emeletre. (márpedig a méh lemászik, hiszen alul van a kaptárkijáró és az anya...)
3. A második emeleten, azaz középen vannak a viszonylag üres keretek, ahova lemászhatnak a méhek, hogy ne az első emeleten zsúfolódjanak és persze, hogy legyen hova gyűjteniük ebben a pár napban is, amikor a szöktető fenn van.
4. A második és az első emelet között van az anyarács, amin nem tud feljönni az anya, így abban biztosak lehetünk, hogy az anya alul, a fészekben van.
5. Legalul a fészek található. Itt van az anya, a herék, itt történik a fiasítás. A legizgalmasabb hely!



Miután ilyen szép nagyra nőttek a kaptáraim, már csak annyi dolgom volt velük, hogy maradt egy kis rés a szöktetők alatt és sárral be kellett tapasztanom, nehogy rablás legyen, az üresen maradt harmadik emeletre bemásszanak a méhek és kirabolják a mézes lépeket. Alapos munkát végeztem...: )



Miután végeztünk nálam, Józsi kaptáraira is feltettük a szöktetőket. Remélem sikerül minden és szép napunk lesz csütörtökön a pörgetéskor!

Mustárvirág

Görcsönyben jártam a nagymamámnál és persze nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy a bogárkákat is megnézzem. Olyan hihetetlen, hogy nincs egy hete, hogy kipörgettük az akácmézet, a fedelezéskor roncsoltuk, a pörgetéskor pedig kiürítettük a lépeket, most mégis tökéletes és méztől csillogó keretek fogadtak. Hihetetlen állat a méh!
Mustárt vetettek Görcsöny határába. A virága hasonlatos küllemre a repce virághoz, de egészen más, különös illata van. Nekem nagyon tetszik ez az illat és úgy látszik a méheknek is, mert szorgalmasan gyűjtögetik a nektárját.



Másnap

Így néz ki az, amikor a sáros dorkók mellett, 100 kg méz is van az előszobában...

Még előző este sütöttem egy kalácsot, arra csurgattuk rá a mézet. Nem túlzok, mind három gyerek négy szelet mézes kalácsot reggelizett. És a lelkesedés azóta sem hagyott alább : )!

Pörgetés 2.



Akácmézet pörgettünk. Pontosan olyan szép napnak indult, mint másfél héttel ezelőtt az a keddi nap, amikor a repcét pörgettük. Józsi most úgy gondolta, egy napon végezhetünk az ő kaptáraival és az enyémekkel is. Azzal kezdtük a munkát, hogy leszedegette a szöktetőket az ő kaptárairól és leemelte a mézzel teli fiókokat.



Nagyon tetszik nekem ez a rendszer és én is arról álmodozom, hogy íly módon alakítom át a kaptáraimat a télen. Ennek az a lényege, hogy Józsi feltesz egy lapos fémhálós szerkezetet a fiókok közé, amin le tudnak menni a méhecskék az alatta levő fiókba, de vissza jönni már nem tudnak. Két nappal a tervezett pörgetés előtt teszi fel a szerkezetet, és ennek köszönhetően úgy veszi ki a kereteket, hogy azokon nincs méhecske. Így nagyon békés és nyugodt a munka az állatoknak is és a méhésznek is.

Az én kaptáraim körül persze nem ilyen nyugodtan folyt a munka. Amint nekiláttunk, elsötétült az ég és dörögni, villámlani kezdett. Mindent úgy csináltunk, mint mikor a repce mézet pörgettük, de most nagyon sietnem kellett a vészjósló idő miatt. A kaptárak mellé kikészítettünk nagy, fa ládákat, amibe éppen beleilleszkednek a lépes keretek. Egyenként kiemeltem a mézes kereteket és áttettem őket a ládába.

Amikor a kaptár kiürült, vagyis az összes mézes keret a ládába került, egyenként újra a kaptárba emeltem a kereteket és haránt tartva egy hirtelen mozdulattal a kaptárba ráztam a méheket róla.

Miután minden kerettel végeztem, a keretek nélküli, de méhecskével teli kaptárt lefedtem és  elindultunk, hogy kipörgessük a mézes keretekből a mézet. Ha nem jön a rossz idő, akkor miden kaptárt egyenként csináltunk volna. Így viszont gyorsan kipakoltam minden kaptárt, hogy az összes keretet egyszerre pörgessük ki. Ez kényszer megoldás volt, mert így nehezebb  volt visszatenni a kereteket, mert már nagyon felkapaszkodtak a bogarak a kaptár belső oldalán és vigyázni kellett, hogy össze ne nyomjam őket.

A sietség miatt sok szúrást is kaptam, főleg a bal kézfejembe és felkaromba, de a hasamon is ért egy pár.

Viszont éppen végeztem. Mikor az utolsó kaptár is kiürült és ideiglenesen lezártam, szakadni kezdett a jég.

Amíg kint tombolt a rossz idő, bent fedelező villával eltávolítottuk a "pecsétet" a lépről, vagyis kinyitottuk a méhecskék által már lezárt lépeket. A keretek ezután a pörgetőbe kerületek, és rövid ringlispíl után folydogált a méz. Mi meg alátartottuk a kalácsot, a vödröt vagy néha csak az ujjunkat. Ez nagyon jó érzés : )! De azt hiszem, ez az egész csípésestül, viharostul, mindenestül jó dolog : )!

Miután végeztünk az én kereteimmel, visszatettem a kaptárakba őket, had másszanak a helyükre ezek az ügyes kis méhecskék, majd késő estig Józsinak segítettem fedelezni az ő kereteit, pörgetni, összeszedni a leszedett szöktetőket, és visszatenni a fiókokat a munka végén. Nagyon örülök, hogy ott tudtam lenni az elejétől a végéig és remélem nem voltam haszontalan segítség!

Raj

Józsit megkértem, hogy nézegessük végig a "fészkeket", vagyis a kaptárak első emeletét, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nincs- e veszélye annak, hogy rajzás lesz valamelyik családban. Ez akkor történik, ha sok a méz a kaptárakban, a méhek megszorulnak és van új anyabölcső, vagyis új anya születésére van esély. Ilyenkor a méhek elhagyják a kaptárt az anyával együtt és viszik az összegyűjtött méz nagy részét is.

Józsi segített leemelni a kaptár felső emeletét. Őrületesen nehezek, tele vannak mézzel, ami persze, örvendetes hír, akkor, ha nem csak fel-le kell emelgetni... Végig lapozgattam a kereteket. Mindegyiken megtaláltuk az anyát, de anyabölcsőnek nyoma sincs, szerencsére. Szorgalmas, jó családjaim vannak : )!
A képeken a padlizsán formájú építmények az anyabölcsők. Józsi mutatott néhányat, amiket a napokban szedett le, vagy éppen most készült leszedni. Ezek után kutattunk az én kaptáraimban is, szerencsére most sikertelenül.

Ez pedig én vagyok a művelet közben. Józsi készítette a fényképeket.

Már éppen indulni készültünk, amikor Józsi észrevette, hogy az ő kaptárai egyikéből rajzani fognak a méhek. Először az anyát, hozta ki néhány dolgozó. Az anya nem igazán tud repülni, úgyhogy közrefogja, segíti őt néhány munkásméh, mint ahogy a biciklis versenyeken segítik a csapattársak az esélyes versenyzőt. Nagyon gyorsan repült ide-oda ez a kis csapat középen az anyával úgy, hogy néha még a fejemet is be kellett húzni,  nehogy nekem repüljenek. Józsi ekkor bezárta azt a kaptárt, amiből szöktek a méhek. Hátha eltűnik az anya és akkor nincs kit követni a többieknek. Várakoztunk, miközben a visszatérő méhek zúgtak búgatak értetlenül a kaptár körül. Kis idő elteltével Józsi kinyitotta a kaptárkijárót, hogy lássuk mi történik. Ömleni kezdtek kifele a méhek,  mint a víz, ami átszakítja a gátat.

 A következő pillanatban a több ezer méh ellepte a légteret. Csak úgy feketéllett tőlük az ég.

Egy darabig össze vissza repkedtek. Legalábbis az én tapasztalatlan szememnek, zűrzavarnak tűnt ez az állapot. De pár perc elteltével a méhek mindannyian a diófa fele vették az irányt. Ott csoportosultak a lombkorona körül.

A diófa egy jó magasan levő, villás ágát nézték ki maguknak, hogy véletlenül se lehessen leszedni őket : (. Egy idő után olyan lett a diófa ága, mintha mogyoró öntetbe mártották volna. Lenyűgöző látvány volt.

Én persze fel szerettem volna mászni a fára, hogy közelebbi képeket készíthessek vagy, hogy mégis megpróbáljam leszedni őket, de Józsi veszélyesnek találta, nem engedte. Viszont a kocsival a fa alá állt, hogy a tetejére mászhassak és közelről láthassam, fényképezhessem a rajt.
És íme egy kép a vidám méhészről, aki nem azon bánkódik, hogy vesztett egy családot, hanem örül, hogy a tanonc ilyet is láthatott...

Az utolsó képet másnap reggel, az akácméz pörgetése előtt fényképeztem. A késő délután és az éjszaka ilyen szép fürtben rendeződtek össze a méhek, aztán a kora délelőtti tájoláskor váratlanul újra ellepték az eget, csoportba szerveződtek és elmentek örökre. Valami védett helyen fogják meghúzni magukat: padláson vagy fa odvában. Nem válnak vad méhhé, a házi méh, mindig házi méh marad.