Az elmúlt hetekben sajnos nem tudtam kijönni a méhekhez, családi gondok, nehézségek miatt. Húsvét hétfőn viszont eljöttünk a faluba locsolkodni, nagynénémékhez és előtte egy gyors szemlére kiszaladtunk a kaptárakhoz. Útba ejtettük Józsiékat is, mert új lakat kulcsot kaptam tőle a régi, (lefűrészelt : ( helyett. Azt is elmondta, hogy szerinte az a családom, amelyiknél a cickányok vendégeskedtek télen, az utolsókat rúgja, és hogy nézzem meg, és zárjam be, ha elpusztultak, nehogy kirabolják a többiek. (Ilyen esetben a többi méh bemegy és kihordja a mézet a lépekből.)
Nagyon elkeseredtem és egészen addig, amíg oda nem értünk próbáltam megemészteni a hallottakat. Tudom, hogy ez minden méhésszel előfordul, (Józsi például 11 kaptárat zárt be idén), mégis nagyon bántott a gondolat, hogy a gondoskodásom hiánya is vezethetett ide...
Ambrussal megnéztük a beteg családot. Valóban csak egy kereten voltak méhek, mégis felébredt bennem a remény, mert az anya még élt. Arra gondoltam, a "szomszédoktól" elvett fias keretekkel megerősítem őket. Ezt viszont nem lehet kutyafuttában csinálni, így eldöntöttük, hogy Robi kivesz egy nap szabadságot és másnap kijövök Józsival.
Így is lett, eljöhettem végre egy teljes napra méhészkedni! A családot viszont nem tudtuk megmenteni. Olyan szomorú látvány volt, hogy az egyik kereten kuporogtak, fagyoskodtak a méhek, akik túl kevesen voltak ahhoz, hogy fűteni tudják egymást. A lép sejtjeiben volt fiasítás, sőt napos pete, ami azt jelzi, hogy az anya még pár órája élt, amikor azonban kaptárt bontottunk, már nem találtuk sehol. Pár órán múlt, hogy elpusztult szegény. Irtó szomorúak lettünk! A fias keretet a pár túlélő bogárkával betettük egy másik családhoz, a kaptárt kitakarítottuk és lezártuk.
Kicsit szorongva álltam neki végig bogarászni a többi családot féltem, hogy többnél is rossz látvány fogad, de nem. Olyan szép mindegyik család! Mindenhol beindult a fiasítás és az anyák szép lassan, nyugodtan sétálgatnak a lépeken, melyeknek sejtjeiben a méz helyett zömében már kicsi utódok vannak. A kaptárszolgálatos dolgozók az utódokat gondozzák nagyon serényen, a kijáró méhek pedig hordják a virágport a gyümölcsfákról a méhlárvák táplálására. Az élet zajlik mindegyikben, nagy megkönnyebbülésemre : )).
Az első képen jól látszik az anya, a második olyan, mint egy mosolygó fej ( a száj a fedett fiasítás) : )). A legbeszédesebb az utolsó kép. Ezen látszik a nyílt és a fedett fiasítás is, sőt a virág por is, amit közvetlenül mellette raktároznak. Eleinte nyitva van a sejt (nyílt fias), így növekszik az utód. Amikor már olyan nagy, hogy kitölti a sejtet lezárják a dolgozók (fedett fias) és megtörténik az átalakulás, a lárvából méhecske lesz. A képen látszik, hogy kikandikálnak a lárvák. Ezeket bizonyosan még aznap lezárták. Ami a legszebb, hogy nagyon sok méhecske születését láttam a vizsgálódás közben! Nagyon nagy élmény volt!
A méhecske kirágja a sejtet lezáró burkot, és kipréseli magát az így keletkezett résen. Kicsit olyan, mint amikor a kiscsibe bújik ki a tojásból. ( A képeket érdemes felnagyítva nézni, úgy jobban látszanak az események!)
Most minden család állapotát pontosan tudom és ez nagyon megnyugtató érzés!
Csináltunk egy kis tavaszi nagytakarítást is: kipucoltuk a méhek itatóját, és új műlépes kereteket készítettünk, hiszen az elvesztett családot pótolni kell!
Józsi, még múltkor beolvasztotta a kakis lépeket. Most letisztogattam a fa keretet és újra drótoztam őket. Józsi pedig megfeszítette a húrokat és ráolvasztotta a lépet. Az utolsó keretet én csináltam, csak hogy tudjam, hogy ez is megy még ; ). Józsi szerint nem szólt olyan szépen, mint az övéi. Biztosan így is volt ; )).
Végül is nyugodt szívvel indultam haza. Itt a tavasz, minden csupa virág és hét családom áttelelt és él!
Virágzik a repce, szombaton már feltesszük a fiókokat és kezdődik az idei évad!
