Hordás

Tavaly ilyenkor mustárvirág nektárt hordtak a méhek és szépen pörgettünk is belőle. Idén nincs összefüggő méhlegelő, mégis csurran-cseppen valami, a méhek gyűjtögetnek, fel sem merül olyasmi, hogy etetni kéne őket. Járják a falu hárs és szelídgesztenye fáit, és az elszórtan virágzó vaddohányt.

Józsival ültettünk facéliát koratavasszal. Ez a csodaszép, lila virág most virágzik, a szántó másik felén és úgy kertészkedünk, hogy közben hallgatjuk a méhek elégedett zümmögését. Erről most bőségesen hordanak úgy, hogy talán még nekünk is jut belőle.





A kiskert növényeiről virágport gyűjtenek a méhek. Ott vannak a cukkini, az uborka és a tök szép sárga, tölcsérvirágaiban is.



Az is bizonyítja, hogy bőven van mit enniük a méheknek, hogy még mindig van rajzás. Józsi éppen telefonon beszélt valakivel, amikor végigsétáltam a kaptárak mögött és különös dologra lettem figyelmes. Az egyik kaptár mögött, a domboldal alján, a fűben egy nagy kupac és egy kis kupac bogár hevert. Raj lehetett, ami leesett a bokorról, (talán nem bírta el az ág).

A kisebbik kupacban észrevettem az anyát. Józsi hozta a kaskosarat és rájuk tette, úgy, hogy dominánsan a kis kupac bogár felett legyen, hiszen, ha az anya felmászik, akkor a nagy kupacból is utánamásznak a méhek, mert érzik a szagát. Így hagytuk őket és én alig várom, hogy átrázzuk őket egy kaptárba és megnézzük mit építettek odabent.
Én valahogy mindig úgy élem meg, hogy minden méhészkedéskor történik valami nagyon izgalmas...

Vendégségben a méhek

Vendégségbe jöttek hozzánk a méheink. Tavaly, Keresztespuszta mellett volt egy kiterjedt mustár föld. A szép, sárga mustárvirág jól mézelt, élelemhez juttatva ezzel a méheket és persze minket is, akác- és napraforgó-virágzás között. Idén viszont nincs kiterjedt méhlegelő a méhek körül júniusban, ezért úgy döntöttünk átviszünk a frissen vásárolt telkünkre néhány családot Józsi és az én méheim közül, hogy jól is lakjanak és gyűjtsenek is nekünk egy kis szelídgesztenye és hárs mézet. Ez a telek főpróbája is egyben, hiszen most dől el, hogy tényleg jó hely-e ez a méheknek.
Szerintem az éjszaka közepén, Józsi szerint reggel  (hajnali négy: ) szállítottuk el a nyolc családot két ütemben azaz két éjszaka, két közepén. Szivacsokkal zártuk le a kijárókat, gurtnikkal szorítottuk össze a kaptár részeit, így utaztak a méhek. Mindkét esetben zökkenőmentesen átértünk velük, és nagyon jól esett a sok- sok mézes kávé közben, előtte és utána is.

Mikor megérkeztünk, háromra kihúztuk a szivacsokat és szaladtak a méhek kifelé. Egy hatalmas hársfa alá kerültek a kaptárak, így előttük lesz a terített asztal és kellemes árnyékban is lesznek egész nap.

A következő napokban többször is kijöttünk és mindent elrendeztünk a kaptárak körül. A méhek itatójára tettünk hungarocellt, hogy ha lejjebb apadna a víz, akkor se fulladjanak bele a méhek.

Készítettünk két táblát is "vigyázat méhek!" felirattal, nehogy valakit meglepjenek a bogarak. A telek nagyon elzárt helyen van, ritkán járnak előtte emberek és a méhek röppályája is magasabban van, de biztos, ami biztos...

A görcsönyi méhek kaptak kakukkfüves atkairtót mézzel és vízzel keverve. A koktélból a vendégségbe jött méhek sem maradhattak ki, így feltettük az itatókat egy-egy nagy palackot. Ambrus hihetetlen ügyesen rakta fel az itatókat, pedig tájoltak a méhek, sokan voltak a kijáró körül...

Ambrus lefotózta a várakozó csapatot, amíg én az utolsó simításokat végeztem.
Ez mindig nagy izgalom, amikor idegenben vannak a méhek, így éreztem tavaly is, amikor Bakonyán voltak. Remélem minden rendben lesz és talán pörgetünk is pár hét múlva!

Akácból repeta

Nagyon tevékeny, szorgalmas napunk volt a méhészetben, alaposan el is fáradtam, és nagyon kevés képet készítettem. Annak ellenére, hogy az akác levirágzott és nincs aktív hordási időszak, a méhek, ez alatt a négy nap alatt, szépen lementek  a szöktetőn. Így azzal kezdtük, hogy behordtuk a mézes fiókokat és összeszedtük a szöktetőket. Mivel fedelezni most nem kellett, nem voltak tele annyira a lépek, ezért amíg Józsi pörgetett én, amennyire csak tudtam, rendbe tettem a kertet: gazoltam és szüreteltem. Retek, hagyma és sok-sok korai kifejtőborsó, ami most érik.
Koradélutánra mindketten végeztünk a munkával és nekiálltunk kereteket gyártani, hiszen az új családoknál csak három- négy keret van bent, vagyis hat-hét még mindegyikhez szükséges. A rajhoz pedig, odaadtam egy teljes fiókomat, amire viszont szöktetéskor szükség lehet. Ez újabb 10 keret hiányát jelenti. Józsi gyártotta a kereteket én pedig behúztam a drótot. Aztán Józsi következett megint azzal, hogy megfeszítette a drótokat én pedig ráolvasztottam a műlépeket, amit tegnap a Méhész boltban vettünk Borikával.

Pár nap múlva átviszünk néhány családot az új telkünkre (megnézni, milyen ott a hordás), úgyhogy a keretezés után átnézegettem a családjaimat és döntöttem arról, hogy melyik utazzon. Az elsőt és a negyediket fogom elvinni. Olyan különös, hogy tavaly akáckor a méhek amellett, hogy meghordták a felső fiókokat mézzel, amit kipörgethettünk, természetesen "maguknak is gyűjtöttek", vagyis a fészekben, a fias kereteken szép mézkoszorú volt akácmézből. Most döbbenetesen kevés méz van a fészekben, az is inkább a tavalyi aranyvessző méz. Amit gyűjtöttek, azt felhordták nekünk a fészekben pedig fiasítás van. Most viszont nincs hordás, így egyértelmű, hogy vissza fogunk adni nekik a mézből. Pár nap múlva itatókat kell csinálnunk!

Este rohamtempóban visszatettük a fiókokat, mert ilyen, hordástalan időszakban tartani kell a rablástól. Fel is éledtek, sőt kutakodtak is a méhek, mire a munka végére értünk, pedig sohasem sikerült még ilyen gyorsan visszapakolnunk.

Negyed kilenc körül indultunk haza én egy kevéske, Józsi persze, tetemesebb mennyiségű mézzel.

Az akác levirágzott, várjuk a napraforgót, a vaddohányt és az aranyvesszőt, majd nyár végén...







Kalandok

Lassan, komótosan indult ez a mai méhészkedés, hiába a viaszolvasztás nem a legpörgősebb méhészmunka. Régi kereteket és a fedelezéskor keletkezett viaszt olvasztottuk be, egy nagy üstbe. A megolvadt viaszt úgy szűrte át Józsi, hogy egy hordóabroncsra erősített, sűrű szövésű vászon anyagot nyomott az üst aljára. Ami a vásznon feljött, az már a tiszta viasz. Mindezt azért csináltuk, mert a műlép egyre megfizethetetlenebb, jobban megéri a viaszt cserélni műlépre. Az új családoknak pedig, szükségük van új keretekre.

Pár napja azt álmodtam, hogy egy csalános, elhanyagolt terület közepén állok, előttem egy kaptár. A kaptárt felnyitottam és a méhek, milliónyi méh tölcséres alakban felrepült belőle az égbe. Én meg csak álltam, és elégedetten néztem mindezt. Józsinak is elmeséltem a különös álmomat, azzal kiegészítve, hogy szeretném ma megnézni a legerősebb családomat, mert félek elmennek, kirajzanak.

Olvasztás közben fel is szaladtam egyszer, hogy csak kívülről rájuk nézzek és az álmom elkezdett megvalósulni... : )) Különösen nagy nyüzsgés volt a kijáróban. Úgy ültek kint a méhek, mintha kánikula lenne.

Füstöt raktam, hogy megnézzem mi a helyzet odabent. A fiókokat nehéz volt leemelni, ami azt jelenti, megint sok akácmézet hordtak, lesz mit pörgetni. A fészek pedig teljesen tele volt. Olyan sok méhecske, hogy csuda! Látszott, hogy meg vannak szorulva, nincs semmi helyük. Minden keret aljától a tetejéig fias vagy mézes. Az első kereten ott volt az anyabölcső, ami azt jelenti, hogy valóban rajzásra készülődtek. Új anyát neveltek, amit hátra hagytak volna a család egyik felével, a család másik fele pedig elment volna a régi anyával és a mézzel. Az anyabölcsős kereten volt az anya is. Józsi a kaptárba pöckölte, a keretet pedig áttettem egy új családomhoz, (amit a napokban csináltam és csak nyílt bölcső volt rajta), hogy itt keljen ki az anya, így ettől a jó erős családtól fog származni ez az új család is. Szégyen- nem szégyen, bevallom, egy keretet még kiemeltem átnéztem, de a többit nem. Rettenetesen támadtak és csíptek a méhek, a mérgük pedig most nagyon erős. 6 csípés után feladtam. Legközelebb persze visszatérek hozzájuk, de úgy gondolom, van egy bizonyos pont, amikor hagyni kell őket. Akkor jó velük dolgozni, ha ez nekik is és nekem is jó. A kiszedett keret helyére betettem egy műlépes keretet, hogy legyen helyük a bogárkáknak és becsuktam a kaptárt, azzal a reménnyel, hogy nincs több anyabölcső és nem fognak kirajzani.

Miután rendeztük a túlnépesedett családom helyzetét felraktuk a szöktetőket, hogy hétvégén kipörgessük a második adag akácmézet. Közben a nap is kisütött, a méhek pedig szépen megindultak, járták az akácot és a különböző cserjék virágait. Olyan mintha körbe táncolnák a virágot. Öröm nézni!

Miközben raktuk fel a szöktetőket a méhek szokatlanul hosszú és intenzív tájolásba kezdtek...

Józsi a méhész újságban olvasta, hogy a bodza virágpora védi a méheket az atkától. Mivel most virágzik a bodza elhatároztam, hogy szedek egy nagy adaggal, hogy a padláson megszárítsuk és a kihullott virágport a méheknek adjuk. Elindultam az úton és szedtem a virágot. Útközben találtam egy szép, nagy kígyót. Gondoltam, majd figyelmeztetem Józsit, nehogy rálépjen. (Rettenetesen fél a kígyóktól, békáktól, gyíkoktól ; ).

Már Sanyi bácsi méhészete előtt szedtem a bodzát, amikor hallottam, hogy az egész völgy hangosan zúg a méhektől. Rajzás, biztos voltam benne és gyorsan visszaszaladtam. Fekete volt az ég a méhektől. Nem egy, hanem több család is kirajzott egyszerre. Olyan különös ez,  olyan egyértelmű volt, hogy ez fog történni, úgy benne volt a levegőben, a méhek hangulatában, ebben a szokatlanul hosszú tájolásban, a fülledt időben és persze az álmomban is ; ).

Nem tudtuk kinek a családjai rajzottak ki. Az én kaptáraim és Józsi kaptárai felett is fekete volt az ég. Két család olyan magas fára ment fel, hogy még lefényképezni sem tudtam a lombkoronáktól. A harmadik viszont, egy közeli bokrot nézett ki magának, történetesen épp azt, ami alatt a kígyó tekergett...

Az első pillanattól kezdve ott álltam a bokor mellet. Nagy élmény volt az események középpontjába lenni. A méhek rám sem hederítettek, csak repkedtek körülöttem eszeveszettül. Tiszta bolondok háza van ilyenkor, én mondom...
Józsival előkészítettünk mindent, a raj befogásához. Én leszedtem egy fiókomat, ebből lett új kaptár nekik. Aztán eldobtam a kígyót nehogy elájuljon az egyébként nem túl félős főnököm ; ). Közben a méhek összekapaszkodtak.

Aztán elkezdődött a befogás, pont úgy, mint múltkor. Igaz, most a metszőollót nem tudtuk használni, túl vastag volt az ág, amin csüngtek, ezért Józsi inkább a kaskosárba rázta őket. Kétszeri menetben sikerült a teljes csapatot a kaptárba visszaparancsolnunk.

Mivel nem tudjuk melyikünk családja volt ez, közösnek tekintjük ezt a családot, a mézükön és a gondjaikon is osztozkodni fogunk : ). Ez azt is jelenti, hogy már 10 és fél családom van ; ).

Ez a furcsa nap ezzel, még nem ért véget. Nemrég Sanyi bácsinak említettem, hogy megcsináltam az első igazi családomat, néhány fias keretből és dolgozó méhekből, akik anyabölcsőt húztak és szerintem mára, már ki is kelt az anya és szeretném megnézni. Sanyi bácsi azt tanácsolta, hogy legalább két hétig még ne zaklassam, mert a fiatal anya, (aki még nem párzott be) fürge és jól tud repülni, megvan a veszélye, hogy elrepül.

Józsinak is elmondtam, hogy irtó kiváncsi vagyok, ő azt mondta óvatosan megnézhetem.

Kinyitottam a kaptárt, kiemeltem a keretet és ott ült rajta a fiatal anya. Felkiáltottam, hogy "kikelt"! A következő pillanatban pedig ordítottam, hogy "elrepült"! Azt hittem menten elájulok. Szerencsémre azonban csak a kaptár elötti fübe repült, ott illegette a hátsóját.

 

 

 Persze, ez nem azt jelenti, hogy könnyen el tudtam kapni. Mert, amint felé nyúltam fürgén tovább repült. (A balek méhész...) Aztán óvatosan, két kezem közé zártam, az időközben megérkező Józsi pedig, kalapja hálóját is ráhúzta a karomra, biztos, ami biztos. Visszapottyantottuk a kaptárba. Már csak annyit tudtam mondani, hogy "most már mennjünk haza".

(Az öreg méhészeknek, bizony sokszor igazuk van, a fiatalok pedig, mindig tanulnak.)

(Az viszont nagyon jó volt, hogy ez a szépséges, fiatal anya sétálgatott a kezemen, mint egy könnyű pillangó.)