Júliusi bőség

A bőség, június végén, a borsóval kezdődött. Négyszer szüreteltünk belőle és faltuk héjastul meg anélkül is, attól függően, mekkorára nőtt. Nagyon klassz cukorborsós recepteket találtam, úgyhogy nem ragadtunk le a főzeléknél; készült leves, tészta, pite, és fasírt is. A maradékot pedig blansíroztam és a mélyhűtőbe tettem, ínségesebb napokra.

... a hűséges cukkinivel folytatódott. Két hosszú sorban sorakoznak a bokrok. Józsival úgy szedtük, hogy ő elindult az egyik oldalról, én pedig a másikról és középen találkoztunk. Már majdnem összeértünk, amikor megtorpant és hívott, hogy van egy bokor, ami nem is cukkini, hanem tök vagy valami különleges fajta cukkini...Leguggoltam a bokorhoz és felvettem a tövéből a teknősbékát. Később kérdezősködtem és megtudtam, hogy ilyenkor raknak tojást a nőstény teknősök, annak kereshetett helyet ez a kedves állat. Olyanok ezek a békák, mintha mindig mosolyognának! Miután eleget gyönyörködtem benne, visszatettem oda, ahol találtam.

Cukkini szinte minden ebédünk szereplője már, de reszelve a fagyasztóba is tettem belőle, mert levest és tócsnit, így is lehet készíteni belőle, téli napokon. Szép, rántani való tököket is találtunk a bokrok aljában. Ebből is van, bőségesen.

Nagyon finom, édes zöldbabunk is termett. Olyan jó fajta, hogy ezt érdemes lesz jövőre is ültetni! Ma tojást főztem, és úgy ettük hozzá a blansírozott zsenge babot, mint a spárgát és ha megkérdeznének melyik a finomabb, a zöldbabunkra szavaznék. Ebből is került a mélyhűtőbe, és sóban is tettem el egy üveggel, hogy kipróbáljam milyen lesz így. Az uborkát is sóban tartósítottam, bár ennek a fajtájával nem vagyok kibékülve. Amikor kicsi, akkor nagyon kicsi, aztán hirtelen nagyon kövérre nő és nagyon magos lesz belül. Ebből jövőre másik fajta lesz!

A hagyma is szépen megnőtt, szedünk is belőle mindig, friss fogyasztásra, zsíros kenyérhez vagy salátához, de pár hét még kell ahhoz, hogy bezsákoljuk és a kamrába akasszuk.
(Virágokat- pipacsot, aranyvesszőt nem gyomlálunk : ).

A legnagyobb élmény számomra a krumpli termés. Ízletes, egészséges krumplit ástunk ki a földből úgy, hogy krumplibogárral nem is találkoztunk! Nem tudom, hogy szerencsénk volt-e vagy működött a növénytársítás... Otthon a gyerekek elvermelték helyettünk, de másnapra krumplifőzeléket rendeltek. (Teljesítve...!)

Az is nagyon jó még, hogy egyszerűen nincs felesleg! Ami megsérül kiszedés közben, azt rögtön elészítem, ami vicces, abból pedig rögtön játék lesz...: )











A túlnőtt példányokat pedig a tyúkoknak adjuk, akiknek ez kitűnő táplálék, pont akkor, amikor minden más zöld elszárad és még a gaz sem igazán nő.

 

És mindemellett olyan szerencsések vagyunk, hogy még mézet is pörgettünk, de erről csak legközelebb írok, mert ez már így is nagyon hosszúra sikerült!

 

Folytatás

Pár napja írtam arról, hogy a földön találtam egy rajt és, hogy kaskosarat raktunk fölé, hogy abba másszanak fel a méhek, hogy így, egyszerűen befogjuk őket. Józsi lelkére kötöttem, hogy nélkülem meg ne mozdítsa a kast. Ő mosolygott a bajusza alatt és persze, mint mindig megtartotta az ígéretét. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit építenek a kosáron belül a méhek. Réges-régen, őseink így tartottak méheket és bennem is él a vágy, hogy egyszer legyen egy-két kasban tartott családom.
Ma bekukucskáltunk. Láttuk a méheket és alattuk néhány csíkban fehérlett a már kiépített lépek kicsinyke sora.

A kast egy olyan kaptárra tettük, ahol nem volt anya és kevés volt a bogár. Ezzel a csapattal kiegészülve erős családdá lehetnek. Józsi egy hirtelen mozdulattal a keretek tetejére rázta a kasban levő méheket, majd gyorsan lecsukta a kaptárt.

És, ami benne volt... Három kicsi szívecske alakú lép, hársmézzel, színes, változatos virágporokkal. És én megint azt éreztem, hogy mekkora csoda ez! Hát nem gyönyörűek?!

És, hogy mit csináltunk vele... Alig vártam, hogy elmeséljem a gyerekeknek az egészet és, hogy ünnepélyesen átadjam nekik. Ők meg falták...

 

Hordás

Tavaly ilyenkor mustárvirág nektárt hordtak a méhek és szépen pörgettünk is belőle. Idén nincs összefüggő méhlegelő, mégis csurran-cseppen valami, a méhek gyűjtögetnek, fel sem merül olyasmi, hogy etetni kéne őket. Járják a falu hárs és szelídgesztenye fáit, és az elszórtan virágzó vaddohányt.

Józsival ültettünk facéliát koratavasszal. Ez a csodaszép, lila virág most virágzik, a szántó másik felén és úgy kertészkedünk, hogy közben hallgatjuk a méhek elégedett zümmögését. Erről most bőségesen hordanak úgy, hogy talán még nekünk is jut belőle.





A kiskert növényeiről virágport gyűjtenek a méhek. Ott vannak a cukkini, az uborka és a tök szép sárga, tölcsérvirágaiban is.



Az is bizonyítja, hogy bőven van mit enniük a méheknek, hogy még mindig van rajzás. Józsi éppen telefonon beszélt valakivel, amikor végigsétáltam a kaptárak mögött és különös dologra lettem figyelmes. Az egyik kaptár mögött, a domboldal alján, a fűben egy nagy kupac és egy kis kupac bogár hevert. Raj lehetett, ami leesett a bokorról, (talán nem bírta el az ág).

A kisebbik kupacban észrevettem az anyát. Józsi hozta a kaskosarat és rájuk tette, úgy, hogy dominánsan a kis kupac bogár felett legyen, hiszen, ha az anya felmászik, akkor a nagy kupacból is utánamásznak a méhek, mert érzik a szagát. Így hagytuk őket és én alig várom, hogy átrázzuk őket egy kaptárba és megnézzük mit építettek odabent.
Én valahogy mindig úgy élem meg, hogy minden méhészkedéskor történik valami nagyon izgalmas...