Nyári mindenféle

Régóta nem írtam semmit, pedig sokat jártunk a méhészetben és tettünk-vettünk, segítettük, vigyáztuk az állatainkat. Ilyenkor nyár közepén a legfontosabb az atka elleni védekezés. Mi erre a Méhpatika gyógynövényes készítményét szoktuk használni. Méz, víz és a kakukkfüves oldat keverékét töltjük kis műanyag palackokba és tesszük fa itatókba, fejjel lefele. Innen hordják el a méhek pár nap alatt.

Végre végleges kaptárba került az egyik idei, új családom is, ami eddig egy Sanyi bácsitól kapott "cirkuszi kocsiban" tartózkodott ideiglenesen. Már régen rendeltem kaptárakat egy asztalostól, de sajnos még nem készültek el, így Józsival kellett kiokoskodnunk, hogyan is legyen ez az egyre bővülő, szépen fejlődő család. Józsinak volt egy olyan kaptáralja, ami összeillik egy, szöktetéskor használt, fiókommal. Tetőm is volt még egy elfekvőben, úgyhogy csak a menekülő tér hiányzik, azt kell majd pótolnom. A bogarak sehogy nem akartak kijönni a régi lakóhelyük oldaláról így kicsit ki kellet füstölnünk őket. Elég furán nézett ki a füstölgő láda a repkedő bogarakkal, de a célunkat csak így lehetett elérni, a láda túl nagy volt ahhoz, hogy kirázzuk belőle a méheket...

Múltkor hosszan írtam arról az egy családról, amit rajként fogtunk be Józsival és közösen gondoskodtunk róla. Itt egy nagyon öreg anya volt, már csak herét fiasított.



Betettünk hozzájuk egy anyabölcsőt, hátha fiatal anyát nevel a család, az öreggel meg lesz, ami lesz. Nekünk nem volt szívünk kidobni. A kísérlet nem sikerült, a bölcsőt lerágták, az öreg anyát megőrizték. Józsi azt javasolta, hogy "vegyünk a családnak fiatal anyát, szedjük össze magunkat és rakjam ki én az öreg anyát!" Vettem is anyát magamnak is és mindjárt méhész ismerőseinknek is. A két anya nálunk töltötte az éjszakát. Zümmögtek.

A családot alaposan végig böngésztük, mind a ketten HÁROMSZOR. Az anyát nem találtuk, a bogarak nyugtalannak tűntek, mi pedig megnyugodtunk, hogy nem nekünk kell elpusztítanunk, meghalt magától. A fiatal anyát betettük. Ilyenkor a méhek ki szokták szabadítani az új anyát úgy, hogy kirágják a cukrot ami a kijáratba van préselve. Ez nem történt meg. Józsi szabadította ki két nap múlva az anyát, de így is elpusztították, ugyanis az öreg anya élt. Újra átvizsgálva a kaptárat (egy héttel később), megtaláltuk. Nagyon el voltam keseredve. El kellett pusztítanom az öreg anyát, mert vele életképtelen lett volna télen ez a család, és a teljes kaptárfiókot a méhekkel együtt rátettem egy másik, fiatal családomra. Előtte Józsi leszedte a herefészkeket, hiszen herékre ilyenkor már nincs szükség, csak a mézkészleteket falnák fel a nagy és falánk állatok.

Hiába, ilyen szomorú históriák is vannak a méhesben...

Ami viszont hihetetlen, hogy a szárazság ellenére bőségesen szüretelünk a kiskertünkből. Kiszedtük a répát, hagymát, fokhagymát. Minden nagyon szép lett, de egyértelmű, hogy mindenből többet kellett volna ültetnünk. Uborkából van elegendő, de ritkán érünk ki a legjobb pillanatban. Sokszor "kismalac" lesz, mire leszedjük és a csirkék csemegéznek belőle. A paradicsom most kezd érni. Finom, nap ízű!

Gyümölcsöt is csipegetünk megint. Rengeteg a vadmálna a kaptárak körül és vadszederből is lett egy-két bokor. (Tavaly még nem volt vadszeder itt, a méhészetben.)

És, hogy mit csinálnak a méhek? Nagy hordásban vannak. Virágzik az aranyvessző és minden sárga fürtjén méhek csüngenek. A sédkender lila virágain is ott vannak a bogarak. Persze biztosan lesz benne édesharmat is, mert régen esett már az eső. Kíváncsian várom, hogy milyen méz kerekedik ki belőle. Hamarosan szöktetünk és pörgetünk!











Egy nagyon hosszú nap

Mézet pörgettünk, de úgy, hogy az éjszaka közepén 3 órakor felkerekedtünk, hogy egy úttal elhozzuk a "tanyánkon" vendégeskedő bogarakat. Méheket csak kora hajnalban, vagy éjszaka lehet szállítani, hiszen ekkor vannak a kaptárban, egy helyen. Ha napközben akarnánk hozni-vinni őket, a fél csapatot biztos otthagynánk, ami nagy veszteség lenne. Háromnegyed négykor már a kaptárak körül sürgölődtünk: a kijárókat szivacsokkal zártuk le, a mézes fiókokat Józsi leemelte, (én meg sem tudtam mozdítani őket), és gurtnikkal szorítottuk össze a két fiókot és a tetején maradt szöktetőt, hogy nehogy szétcsússzanak a szállításkor. Ez nagyon jó, hogy a szöktető maradt a kaptárak tetején, mert annak ellenére, hogy éjszaka közepén dolgoztunk, rettenetes hőség volt, a szöktetőn pedig öt rácsos lyuk is van. (Csak Las Vegasban tapasztaltam hasonlót, hogy az éjszaka sem hoz enyhülést.) Ezt persze a bogarak is érezték: füsttel kellett őket behessegetni a kijáróból, még az előtt, hogy a szivacsokat beraktuk volna. Nagyon kemény volt a kaptárakat, a mézes fiókokat és a sok egyéb felszerelést feltalicskázni a völgyből. Hét órakor tudtunk elindulni, amikor még várt ránk a kipakolás és a pörgetés hosszadalmas feladata.
A kocsiban két kaptáram, a gurtnik ellenére is szétcsúszott, és megtelt a kocsi hátulja méhekkel. Szerencsére, csak néhányan röpültek az ablakhoz, a többség a kaptár oldalán csüngött és várt, hogy egy kicsit megszurkálhasson, amíg a helyükre cipeljük őket. A jobb kezemet sorozták meg, de azt hiszem a finom méz, amit gyűjtöttek nekem megért ennyit!
Miután a helyükre kerültek, sokáig tájoltak, és kint ültek a kaptár elején. Délután öt körül viszont már helyre állt a rend. Megkezdődött a hordás. Csodalények!

Először gesztenye és hárs vegyesmézet pörgettünk. A kettő egyszerre virágzott és kaptáranként 13 kg mézet hordtak róluk a méhek. Utána a helyben maradtak mézét pörgettük, ami napraforgó, mézharmat, facélia és hárs keveréke.

Mind a két kaptárban fedve voltak a lépek, úgyhogy használhattam az agyonszurkált jobb kezemet ; )! Egyébként nagyon szeretek fedelezni, hiszen ez sok méhviaszt jelent nekünk és persze lehet nyalakodni is naphosszat!

És, persze azért is jó a fedelezés, mert ilyenkor mindig vihetek haza mézrágót, azaz mézes lépdarabokat, amit a gyerekek addig rágcsálnak, amíg ki nem fogy belőle a méz, aztán kiköpik, mint egy elhasznált rágót. Ennek mindig óriási sikere van!

Kilenc órakor tudtuk visszatenni a fiókokat és fél tíz körül indultunk haza, két csupor egészen más ízű mézzel. Mind kettő finom, de nekem a gesztenye-hárs a legfinomabb és nem csak azért, mert az én felségterületemről való, hanem mert igazán gazdag ízű, erdei méz!
Ami szintén nagyon jó érzés, hogy Józsi tanyáján, újra, együtt, nyugalomban vannak a méhek!











Seregszemle

Régen volt lehetőségem arra, hogy alaposan átnézzem az összes fészket és képet kapjak arról, milyen állapotban vannak a családjaim így,  nyár közepén. Most pörgetésre készülünk, jó hordás van, én pedig úgy döntöttem átnézem a családjaimat, a vendégeskedő négyet és az itthon maradt hat és felet (Józsival van egy közös családunk).

A szelídgesztenyét-hársot gyűjtő négy család közül három nagyon erős, teljesen telehordták a mézteret. Egynél viszont teljes zűrzavar volt. Mézet alig találtam a méztérben, a bogarak pedig hangosan zúgtak és, mint a szökőkút, ömlöttek ki a kaptárból. Sohasem láttam még ennyire zaklatott családot. Persze sem fiasítást sem anyát nem találtam. Később, amikor visszavittük őket Józsihoz, adni akartunk nekik egy anyabölcsőt, hogy neveljenek anyát. Kinyitottam a kaptárt és a méhek a legnagyobb nyugalomban, szép csöndben dolgoztak. Egy csomó keret fias volt már, és az utolsó kereten rátaláltam a szép, fiatal, fürge anyára. Az anyabölcsőre  már nem volt szükség. Pár nap alatt csodák történhetnek egy kaptáron belül...

A Józsinál maradt méhek napraforgót, mézharmatot és hársot gyűjtöttek.  Ezek nagy része szép fiatal család, idei anyákkal, mindent rendben is találtam náluk. Az a család, amelyik Józsival közös nem teljesít valami szépen. A bogarak létszáma nehezen növekszik, az anya herét fiasít és nagyon öreg, szinte szárnya sincs már.  Józsi más családtól leszedett anyabölcsőt adott nekik, úgy hogy kivágta egy darabon a lépet és beillesztette az "idegen" anyabölcsőt. A nagy meleg miatt egy kis csavarral is rögzítettük a bölcsőt, nehogy kidőljön a lépből. A keretet egy kis bottal megjelöltük, hogy könnyen és gyakran ellenőrizni tudjuk a változásokat.

 Az anyát a helyén hagytuk. Józsi azt mondta, bízzuk a természetre a sorsát, ő nem akarja kivenni, elpusztítani. Kíváncsi vagyok, hogy "döntenek" a bogarak!

A böglyök és a kaptártető aljára fészkelő darazsak nagyon megnehezítették a munkát, a méhekkel viszont öröm volt dolgozni. Végig lapozgattam úgy ezt a sok keretet, hogy néha még a sapka sem volt rajtam. Egy szúrást sem kaptam.









Júliusi bőség

A bőség, június végén, a borsóval kezdődött. Négyszer szüreteltünk belőle és faltuk héjastul meg anélkül is, attól függően, mekkorára nőtt. Nagyon klassz cukorborsós recepteket találtam, úgyhogy nem ragadtunk le a főzeléknél; készült leves, tészta, pite, és fasírt is. A maradékot pedig blansíroztam és a mélyhűtőbe tettem, ínségesebb napokra.

... a hűséges cukkinivel folytatódott. Két hosszú sorban sorakoznak a bokrok. Józsival úgy szedtük, hogy ő elindult az egyik oldalról, én pedig a másikról és középen találkoztunk. Már majdnem összeértünk, amikor megtorpant és hívott, hogy van egy bokor, ami nem is cukkini, hanem tök vagy valami különleges fajta cukkini...Leguggoltam a bokorhoz és felvettem a tövéből a teknősbékát. Később kérdezősködtem és megtudtam, hogy ilyenkor raknak tojást a nőstény teknősök, annak kereshetett helyet ez a kedves állat. Olyanok ezek a békák, mintha mindig mosolyognának! Miután eleget gyönyörködtem benne, visszatettem oda, ahol találtam.

Cukkini szinte minden ebédünk szereplője már, de reszelve a fagyasztóba is tettem belőle, mert levest és tócsnit, így is lehet készíteni belőle, téli napokon. Szép, rántani való tököket is találtunk a bokrok aljában. Ebből is van, bőségesen.

Nagyon finom, édes zöldbabunk is termett. Olyan jó fajta, hogy ezt érdemes lesz jövőre is ültetni! Ma tojást főztem, és úgy ettük hozzá a blansírozott zsenge babot, mint a spárgát és ha megkérdeznének melyik a finomabb, a zöldbabunkra szavaznék. Ebből is került a mélyhűtőbe, és sóban is tettem el egy üveggel, hogy kipróbáljam milyen lesz így. Az uborkát is sóban tartósítottam, bár ennek a fajtájával nem vagyok kibékülve. Amikor kicsi, akkor nagyon kicsi, aztán hirtelen nagyon kövérre nő és nagyon magos lesz belül. Ebből jövőre másik fajta lesz!

A hagyma is szépen megnőtt, szedünk is belőle mindig, friss fogyasztásra, zsíros kenyérhez vagy salátához, de pár hét még kell ahhoz, hogy bezsákoljuk és a kamrába akasszuk.
(Virágokat- pipacsot, aranyvesszőt nem gyomlálunk : ).

A legnagyobb élmény számomra a krumpli termés. Ízletes, egészséges krumplit ástunk ki a földből úgy, hogy krumplibogárral nem is találkoztunk! Nem tudom, hogy szerencsénk volt-e vagy működött a növénytársítás... Otthon a gyerekek elvermelték helyettünk, de másnapra krumplifőzeléket rendeltek. (Teljesítve...!)

Az is nagyon jó még, hogy egyszerűen nincs felesleg! Ami megsérül kiszedés közben, azt rögtön elészítem, ami vicces, abból pedig rögtön játék lesz...: )











A túlnőtt példányokat pedig a tyúkoknak adjuk, akiknek ez kitűnő táplálék, pont akkor, amikor minden más zöld elszárad és még a gaz sem igazán nő.

 

És mindemellett olyan szerencsések vagyunk, hogy még mézet is pörgettünk, de erről csak legközelebb írok, mert ez már így is nagyon hosszúra sikerült!