Gyökerek

Józsi gyerekkorában Erdőfűn élt szüleivel és három testvérével. A méhek is itt voltak ősztől tavaszig. Nyáron apukája  vándorolt velük, mert az  ártéri erdőben nem volt akác. Szolidágó viszont nagyon sok, arról pörgettek és pörgetnek a legtöbbet a faluban. Józsitól  kaptam néhány régi, Erdőfűn készűlt képet apukájáról és a méhekről.

Az első két kép a tölgyerdő szélén készült és látszik a sok szolidágó a kaptárak körül, a hamadik kép pedig az otthonuk előtt. A második képen az is látszik, hogy Imre bácsinak nagyon hasonló kaptárvasa volt mint nekem, csak kicsit rövidebb és szélesebb, férfiasabb. Józsi mondta, hogy valóban olyan volt a vasa, mert Erdőfűn kovácsműhely is volt és ott készült a szerszám.
A  következő képen a kamasz Józsi szerepel (középen), amint az erdőfűi cimborákkal Szabad Európát hallgatnak : ).

Mióta ismerjük Erdőfűt sokat járunk le kirándulni, biciklizni. Erdőfű olyan mint egy mese. Megyünk kocsival az unalmas lapos vidéken, jellegtelen falvakon keresztül, aztán egyszer csak elkezdődik a vadregényes, gyönyörű erdő, a sok víz és végül a falu, ami majdnem olyan, mint 60 vagy 100 évvel ezelőtt: meseszép!
Legutóbb fényképeztem néhány méhészetet is, ami ugyan úgy, mint régen szolidágó erdőből kandikál ki. Most már akácos is van, Józsival együtt a kis akácok is megnőttek és nagyon jól mézelnek.

Szántás

Józsi méhei egy patakvölgy lankás oldalában vannak. Az ő kaptárai legalul, az út mellett sorakoznak, az enyémek jó pár méterrel fölötte, aztán megint pár méter és a völgy véget ér, lapos szántó terül el legfölül. Itt szedjük a kökényt, a diót, a birsalmát. Ide mindig tovább süt a nap, mint a völgybe, Nyugati fekvésű, viszonylag jó minőségű föld. Józsi elhatározta, hogy jövőre konyhakertet szeretne ide és valami mézelő növényt is akár: facéliát, levendulát...
Engem kért meg, hogy kérdezzem meg nénéméket, tudnak e jó traktorost, aki felszántaná. Mondott is egy két telefonszámot a néném, de meghívott minket szombat délelőtti sütizésre és úgy egyeztünk meg, hogy akkor még beszélünk róla. Szombat délelőtt, mielőtt elértük volna a falut, megálltunk tankolni. Mellettünk tankolta piros traktorát egy traktoros is. Megkérdeztem vállal e szántást a környéken, azt mondta persze. Lediktálta a nevét és a telefonszámát (amiből tudtam, hogy őt is említette Klári nénje), majd kijelentette, hogy indulhatunk is a földre, felszántja most. Én gyorsan felhívtam Józsit, aki épp a méheknél volt és nagyon örült, azt mondta vigyük máris a traktorost. Így esett, hogy sütizés előtt szántottunk is egyet. Persze nem mi, csak a traktoros és Ambrus, akit nem kellett kétszer kérni, hogy ugorjon a traktoros mögé.
Sajnos kiszedett a traktor egy nagyon szép kis akácfát is, amit még Józsi ültetett, ez a rossz része a történetnek, de elhatároztam, hogy legközelebb hozunk egyet Kisörsről, hogy pótoljuk a kis fát.

A következő képet Ágoston készítette, címe: szántás, készített még képeket Józsi báka farmerja és cipője címmel is (30-at legalább), azokat nem gyűjtöttem itt össze : )).

Gyertyamerítés

Az első igazán szürke novemberi napon gyertyát merítettünk a fiúkkal. Semmit sem csináltunk tökéletesen, a gyertyamerítés szabályinak megfelelően gondolom, mert nem találtam jó leírást az interneten e témakörben. Az viszont bizonyos, hogy a fiúkat nagyon lebilincselte méhviaszozás. Azt gondoltam, hogy ez hosszadalmas, lassú folyamat, de nem így volt. A gyertyák hamar elkészültek és kicsit göcsörtösek lettek így elsőre, de nekünk nagyon nagyon tetszenek! Ambrus először apró darabokra vágta a viaszt, amit aztán felolvasztottunk egy kisebb átmérőjű, de viszonylag magas edénykében. A viaszt lehúztam a meleg rezsólapról, majd a fiúk elkezdték belemártani a kanócot a forró viaszba, majd hideg vízbe és így tovább. (A forró viaszban csak nagyon rövid ideig szabad tartani a gyertyát, nehogy leolvadjon az előző réteg róla.) Néha a viaszt újra melegítettem, a vizet pedig hidegre cseréltem. A végén a gyertyákat meghempergettük levendulában és egy utolsó réteg viaszt olvasztottunk rá.

Amikor a fiúk aludtak lefényképeztem mégegyszer az alkotásaikat, nagyon szépek lettek! És azt is öröm volt látni, hogy őket is magával ragadja ez a máshoz nem hasonlítható illat. Szimatolták a forró viaszt és a gyertyákat is : ).

Perizin



A Perizin az a gyógyszer, ami a leghatásosabb a Varroa-atka ellen. Akkor szabad csak használni, amikor a méhek nincsenek még vagy már hordásban és fiasítás sincs még vagy már, vagyis koratavasszal és késő ősszel. Viszonylag meleg novemberi napot érdemes választani az őszi perezinezéshez, hogy ne fázzanak nagyon a méhek, amikor kibontjuk őket. Mi ezt a napot választottuk. Kibontottuk a családokat a "téli csomagolásból". A méhek a kaptár közepén voltak összekapaszkodva, a szélső kereteken szinte nem is volt méhecske. A Perizint egy műanyag flakonból csöpögtettük rájuk. Józsi vágott néhány ágat, amit a keretek tetejére fektettünk, hogy a méhek könnyebben tudjanak átmenni egyik lépről a másikra, ha elfogy télen az élelmük, (ne akadályozza őket a takaró fólia).

Természetesen Józsinál is megcsináltuk ugyan ezt. Ő perizinezett én pedig visszatakargattam a méhecskéket és visszatettem a kaptárak tetejét.

Olyan szép idő lett a végére, hogy kirepültek a méhek. Na nem túl messzire, nem virágport gyűjtöttek, csak ürítettek, tisztuló repülést végeztek.









Sütőtökös süti

A gyerekekkel elkészítettük az idei töklámpásunkat vagyis a "tökfejet", ahogy ők hívják. A belsejéből pedig levest és sütit készítettem. A sütemény nem kifejezetten mézes süti, de van benne méz és nagyon kell ez a méz íz a sütőtök finom,  selymes ízéhez, ezért úgy gondoltam itt a helye ennek a receptnek is.

Hozzávalók: -15dkg finomliszt
                     -1 kk sütőpor
                     -1/2 kk szódabikarbóna
                     -1 csipet só
                     -1 kk őrölt fahéj
                     -1/2 kk őrölt gyömbér
                     -10 dkg puha vaj
                     -15 dkg barnacukor
                     -1 tojás és 1 tojás sárgája
                     -2 ek méz
                     -20 dkg sűlt vagy főtt sütőtökpüré

A narancsos mázhoz: -1 kisebb narancs
                                   -20-25 dkg porcukor

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Összekeverjük a lisztet, a sót, a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat és a gyömbért. Ezután a puha vajat és a cukrot robotgéppel összekeverjük és a lisztes keveréket is hozzáöntjük. A morzsalékos tésztához hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, a tojást, a tojás sárgáját, a mézet és a sütőtököt. A tésztát sütőpapírral kibélelt gyümölcskenyér formába öntjük és kb fél óra alatt megsütjük.
A mázhoz a narancs héját lereszeljük, majd a levét kifacsarjuk. Egy kicsi lábasban megmelegítjük, majd a porcukorral, kézi habverővel összekeverjük és a viszonylag kihűlt sütire önjük.
A receptet Stahl Judit muffinos könyvében találtam, de mivel nálunk a muffin sütőbe forró méhviasz kerül ; ), ezért más formátumot kellett választanom a sütinek. Egy kicsit változtattam is rajta, hogy ez is még mézesebb legyen : ).
A legjobb pedig, hogy a süti a méhészetben fogyott el az utolsó morzsáig : ))!

Mézpörgető

Robival kettesben töltöttünk két napot az Őrségben. Kirándultunk, finomakat ettünk és pihentünk. Nem kerestem szándékosan a szememmel kaptárakat, mégis lépten nyomon aprócska méhészetekbe botlottunk.  Sok ház végében sorakoztak a kaptárak, nem sok, csak annyi, amennyi elegendő mézet hoz egy nagy család számára. Akácot nem láttunk, de szolidágót és szelídgesztenyét nagyon sokat.

A kirándulásból, úgy tértünk haza, hogy a kocsi csomagtartójában egy méretes mézpörgető feküdt. Ez úgy történt, hogy Szép Dóri barátnőm már hetekkel ezelőtt említette, hogy a nagypapája is méhészkedett és, hogy a teljes felszerelése megvan még Zalaszentlászlón, egykori házukban. Dóri anyukája a hosszú hétvégét Szentlászlón töltötte, így hazafele jövet arra vettük az irányt és betértünk egy jó kis beszélgetésre, sütizésre, pálinkázásra és pörgető nézésre. A pörgetőnek van egy két hibája, például nincs fék rajta vagy, hogy zománcot kell égettetni a belsejére, mégis úgy éretzem, hogy ez lesz az én pörgetőm. Dóri nagypapája egy precíz, nagyon ügyes kőműves mester volt, aki szépen ápolta a kertet és gondoskodott az állatokról a ház körül. Mindent maga csinált a méhészetében: a kaptárakat, a kalapot, a ládákat. Nekem ez nagyon szimpatikus. Dóri anyukáján láttam, hogy még mindig nagyon erős benne az élmény, ahogy kislány korában a lépes mézes nagy dunsztos üvegeket vitte, miközben anyukája pörölését hallgatta, hogy "el ne törd lányom, mert agyon ütlek!" : )

Az első üveg mézet, ami ebből a pörgetőből csorog majd, neki ígértem.