Gyertyamerítés

Az első igazán szürke novemberi napon gyertyát merítettünk a fiúkkal. Semmit sem csináltunk tökéletesen, a gyertyamerítés szabályinak megfelelően gondolom, mert nem találtam jó leírást az interneten e témakörben. Az viszont bizonyos, hogy a fiúkat nagyon lebilincselte méhviaszozás. Azt gondoltam, hogy ez hosszadalmas, lassú folyamat, de nem így volt. A gyertyák hamar elkészültek és kicsit göcsörtösek lettek így elsőre, de nekünk nagyon nagyon tetszenek! Ambrus először apró darabokra vágta a viaszt, amit aztán felolvasztottunk egy kisebb átmérőjű, de viszonylag magas edénykében. A viaszt lehúztam a meleg rezsólapról, majd a fiúk elkezdték belemártani a kanócot a forró viaszba, majd hideg vízbe és így tovább. (A forró viaszban csak nagyon rövid ideig szabad tartani a gyertyát, nehogy leolvadjon az előző réteg róla.) Néha a viaszt újra melegítettem, a vizet pedig hidegre cseréltem. A végén a gyertyákat meghempergettük levendulában és egy utolsó réteg viaszt olvasztottunk rá.

Amikor a fiúk aludtak lefényképeztem mégegyszer az alkotásaikat, nagyon szépek lettek! És azt is öröm volt látni, hogy őket is magával ragadja ez a máshoz nem hasonlítható illat. Szimatolták a forró viaszt és a gyertyákat is : ).

Perizin



A Perizin az a gyógyszer, ami a leghatásosabb a Varroa-atka ellen. Akkor szabad csak használni, amikor a méhek nincsenek még vagy már hordásban és fiasítás sincs még vagy már, vagyis koratavasszal és késő ősszel. Viszonylag meleg novemberi napot érdemes választani az őszi perezinezéshez, hogy ne fázzanak nagyon a méhek, amikor kibontjuk őket. Mi ezt a napot választottuk. Kibontottuk a családokat a "téli csomagolásból". A méhek a kaptár közepén voltak összekapaszkodva, a szélső kereteken szinte nem is volt méhecske. A Perizint egy műanyag flakonból csöpögtettük rájuk. Józsi vágott néhány ágat, amit a keretek tetejére fektettünk, hogy a méhek könnyebben tudjanak átmenni egyik lépről a másikra, ha elfogy télen az élelmük, (ne akadályozza őket a takaró fólia).

Természetesen Józsinál is megcsináltuk ugyan ezt. Ő perizinezett én pedig visszatakargattam a méhecskéket és visszatettem a kaptárak tetejét.

Olyan szép idő lett a végére, hogy kirepültek a méhek. Na nem túl messzire, nem virágport gyűjtöttek, csak ürítettek, tisztuló repülést végeztek.









Sütőtökös süti

A gyerekekkel elkészítettük az idei töklámpásunkat vagyis a "tökfejet", ahogy ők hívják. A belsejéből pedig levest és sütit készítettem. A sütemény nem kifejezetten mézes süti, de van benne méz és nagyon kell ez a méz íz a sütőtök finom,  selymes ízéhez, ezért úgy gondoltam itt a helye ennek a receptnek is.

Hozzávalók: -15dkg finomliszt
                     -1 kk sütőpor
                     -1/2 kk szódabikarbóna
                     -1 csipet só
                     -1 kk őrölt fahéj
                     -1/2 kk őrölt gyömbér
                     -10 dkg puha vaj
                     -15 dkg barnacukor
                     -1 tojás és 1 tojás sárgája
                     -2 ek méz
                     -20 dkg sűlt vagy főtt sütőtökpüré

A narancsos mázhoz: -1 kisebb narancs
                                   -20-25 dkg porcukor

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Összekeverjük a lisztet, a sót, a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat és a gyömbért. Ezután a puha vajat és a cukrot robotgéppel összekeverjük és a lisztes keveréket is hozzáöntjük. A morzsalékos tésztához hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, a tojást, a tojás sárgáját, a mézet és a sütőtököt. A tésztát sütőpapírral kibélelt gyümölcskenyér formába öntjük és kb fél óra alatt megsütjük.
A mázhoz a narancs héját lereszeljük, majd a levét kifacsarjuk. Egy kicsi lábasban megmelegítjük, majd a porcukorral, kézi habverővel összekeverjük és a viszonylag kihűlt sütire önjük.
A receptet Stahl Judit muffinos könyvében találtam, de mivel nálunk a muffin sütőbe forró méhviasz kerül ; ), ezért más formátumot kellett választanom a sütinek. Egy kicsit változtattam is rajta, hogy ez is még mézesebb legyen : ).
A legjobb pedig, hogy a süti a méhészetben fogyott el az utolsó morzsáig : ))!

Mézpörgető

Robival kettesben töltöttünk két napot az Őrségben. Kirándultunk, finomakat ettünk és pihentünk. Nem kerestem szándékosan a szememmel kaptárakat, mégis lépten nyomon aprócska méhészetekbe botlottunk.  Sok ház végében sorakoztak a kaptárak, nem sok, csak annyi, amennyi elegendő mézet hoz egy nagy család számára. Akácot nem láttunk, de szolidágót és szelídgesztenyét nagyon sokat.

A kirándulásból, úgy tértünk haza, hogy a kocsi csomagtartójában egy méretes mézpörgető feküdt. Ez úgy történt, hogy Szép Dóri barátnőm már hetekkel ezelőtt említette, hogy a nagypapája is méhészkedett és, hogy a teljes felszerelése megvan még Zalaszentlászlón, egykori házukban. Dóri anyukája a hosszú hétvégét Szentlászlón töltötte, így hazafele jövet arra vettük az irányt és betértünk egy jó kis beszélgetésre, sütizésre, pálinkázásra és pörgető nézésre. A pörgetőnek van egy két hibája, például nincs fék rajta vagy, hogy zománcot kell égettetni a belsejére, mégis úgy éretzem, hogy ez lesz az én pörgetőm. Dóri nagypapája egy precíz, nagyon ügyes kőműves mester volt, aki szépen ápolta a kertet és gondoskodott az állatokról a ház körül. Mindent maga csinált a méhészetében: a kaptárakat, a kalapot, a ládákat. Nekem ez nagyon szimpatikus. Dóri anyukáján láttam, hogy még mindig nagyon erős benne az élmény, ahogy kislány korában a lépes mézes nagy dunsztos üvegeket vitte, miközben anyukája pörölését hallgatta, hogy "el ne törd lányom, mert agyon ütlek!" : )

Az első üveg mézet, ami ebből a pörgetőből csorog majd, neki ígértem.

Diós-mézes szülinapi torta

Itthon is van egy szép nagy diófánk, ami körül folyamatosan szedegetjük a lepotyogott diót, és a méhészetben is állandó gyűjtögetésben vagyunk. Mindenképpen diótortát akartam készíteni Borika szülinapjára és találtam is egy nagyon jónak ígérkező receptet a Chili és vanílián (megint). Ambrus zsúrján tartottam egy próbát, elkészítettem a tortát, és egyértelmű volt, hogy ez rendszeres finomság lesz a háztartásunkban. Egy kicsit változtattam a recepten, hogy még nagyobb és még mézesebb legyen a torta.

Hozzávalók: - 6 tojásfehérje szobahőmérsékleten
                     -18 dkg porcukor
                     -18 dkg darált dió
                     -1 csomag vaníliás cukor
                     -csipet só
A krémhez:  -20 dkg darált dió
                     -2, 2 dl tejszín
                     -1,3 dl méz
                     -1,5 kk őrölt fahéj
                     -egy narancs reszelt héja

A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. A finomra darált diót összekeverjük a vaníliás és a porcukorral és egyszer átszitáljuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. Beleforgatjuk a cukros diót. 15-20 perc alatt 2 kb 18 cm átmérőjű tortalapot sütünk (két menetben). Teljesen kihűtjük. A krémhez forráspontig melegítjük a tejszínt. Hozzákeverjük a diót, a mézet, a narancshéjat és a fahéjat. Sűrűre főzzük. Amikor kihűlt, a tortalapok közé kenjük. Előző nap érdemes elkészíteni.

Mind elfogyott, a szülinaposnak különösen ízlett. Habkönnyű, ízletes édesség! : ))

Az igazi

Hónapokon át panaszkodtam és mentegetőztem, hogy minden kaptárvas széles, férfi kézbe való és, hogy ezért hagyok a kaptárak között, a fűben, a kaptárban és egyéb extrém helyeken minimum hármat minden méhészkedés alkalmával. Amikor Bakonyán voltak a méheim, a házigazda Balázs kezében láttam szép vékony vasat. Ki is próbáltam és nagyon tetszett. Mondogattam is, "ha nekem is ilyenem lenne nem veszteném el soha". Mikor legutóbb Józsival egyeztettünk telefonon, hogy mikor megyünk legközelebb a méhekhez, megemlítette, hogy abban az utcában dolgozik, ahol kislány koromban laktunk és hogy egy összetoldozott- foldozott kerítést bont éppen, amiben van egy szép vékony vas és ha gondolom ellopja nekem ; ). Nem mondtam rá semmit, mert hát nem bíztathatom lopásra a méhész társamat : )), de titokban nagyon reménykedtem. A névnapomon mentünk ki viaszt olvasztani a méhészetbe és "volt valami nekem" a kesztyűtartóban. Józsi elkérte a több, mint száz éves kovácsolt vas kaptárvasat. Olyan csodaszép, hogy el sem hiszem! Kecses, vékony és igazi anyagból van! Használat közben még nem tudtam lefényképezni, mert itthon hagytam a fotógépet véletlenül, de itthon készítettem róla egy képet. Én nem tudok úgy elmenni mellette, hogy a kezembe ne vegyem egy kicsit! Köszönöm szépen ezt a váratlan ajándékot!



Birsalmás-mézes csirke

Egy utolsó adag birsalma még a mézes üvegek tetején várakozott a kamrában, hogy valami finom készüljön belőle. Most, hogy hűvös lett az idő a hideg leves már nem annyira aktuális, így valami forró fűszerest szerettem volna. A Chili és vanílián találtam ezt a receptet és nekünk nagyon ízlett. Borika nem nagy húsevő - kivéve persze, ha kolbászról vagy szalonnáról van szó - de ezt szívesen eszegette.

Hozzávalók: -1 nagy csirkemell filé
                     -2 nagy birsalma
                     -1 közepes fej hagyma (lila hosszúkás a legjobb)
                     -1 citrom leve
                     -méz
                     -1 tk őrölt gyömbér
                     -1/2 tk őrölt fahéj
                     -4dkg vaj
                     -só, bors

Egy kis lábosban vizet forralok a citrom levével és egy kis mézzel. A birsalmát felkockázom és rögtön a citromos vízbe teszem, hogy meg ne barnuljon. Roppanósra főzöm (kb. 12 perc).
A csirkemellet kisebb kockákra vágom. Vajon megpárolom a felkarikázott hagymát, hozzáadom a fahéjat és a gyömbért, majd rádobom a csirkemellet. Sózom, borsozom, pirosra sütöm. A végén egy teáskanálnyi mézzel átforgatom és odakapatom. Félrehúzom, amíg karamelizálom a birsalmát. Ehhez egy másik serpenyőben diónyi vajat és kanálnyi mézet olvasztok és rádobom a gyümölcsöt. Addig sütöm, míg szép, piros, ragacsos nem lesz. Ekkor hozzáteszem a húst.
Mi rizzsel ettük, de biztosan bulgurral is jó lett volna. Finom, adventi hangulatú étel, úgyhogy kicsit később még megismételjük!