Hosszú idő után végre újra kilátogathattam a méhekhez. (Robi betegsége két hete megváltoztatta az egyébként jellemző életritmusunkat, aminek az is része, hogy péntekenként pár órát a méhekkel töltünk. Robi szerencsére már jobban van, így a régi rend is kezd helyreállni.)
Józsi azzal kezdte, hogy az egyik füstölőbe gázolajat öntött, majd meggyújtotta. Így égette le a kátrányt a régi füstölőről, amivel nagyon sokat vacakoltunk az utóbbi időben, mert sosem tudtuk rendesen lecsukni. Miután leégett a gázolaj, a kaptárvassal lekapargatta a kátrányt és olyan lett a füstölő, mint új korában.
Józsi megjegyezte ,- a maga módján - hogy "érdemes volt kijönnöm (nekem), mert megint tanultam valamit". Én ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mindig érdemes kijönnöm, mert mindig rengeteget tanulok. Ez a mai napra különösen jellemző volt.
Az újjászületett füstölőben füstöt raktunk. Most először a nyárfa darabkákra tettünk kakukkfüvet is, ami állítólag jó az atkák ellen ilyen formában is. Kicsit olyan volt így füstölni, mintha grilleztünk volna. A finom kakukkfű illatra korgott a gyomrunk... : )).
Józsit kértem, hogy azokat a családokat nézzük át, amiket később vettem, illetve csináltunk.
A kedvencemmel, a legszélsővel kezdtük. Ez az a család, amit akkor csináltunk, amikor Bakonyára anyarács nélkül kerültek a méhek és az anya a felső fiókba is fiasított. A fias kereteket új kaptárba tettük és egy fiatal anyát vásároltam hozzájuk. Ez a család szépen megerősödött, békés és valahogy máshogy búg, mint a többi. Nagyon szeretem őket!
Az a meglepetés ért minket itt is és a többi családnál is, hogy megint nagy mennyiségű méz van a felső fiókban.
Volt ahol két tenyérnyi lepecsételt mézet is találtunk. Józsinak az az ötlete támadt, hogy kezdjük el leszorítani a méheket az alsó fiókba. Így a fészek fölé is takaró nejlont tettünk és a méztér fölé is. Mindegyiket persze a sarkánál visszahajtva. Józsi úgy magyarázta, hogy a méhek le fognak menni és azt a mézet, amire szükségük van a méztérből le fogják hordani. Ha marad fenn méz két lehetőségem van: vagy kipörgetem vagy elteszem a méheknek tavaszra, hátha szükségük lesz rá. Erről nekem kell döntenem.
A fészkek is nagyon szépek mindenhol. Nincs szükség arra, hogy etessem a méheimet. Szép mézkoszorú van mindenütt. Az anya már nem fiasít. Nyílt fiasítást már nem igazán látni, fedettet is keveset. Sok lép virágporral van tele, ami majd a koratavasszal születő méhecskéké lesz.
Heréket sem láttunk a kereteken. Ilyenkor ősszel legtöbbjük kiöregszik és elpusztul, de olyan is előfordul, hogy kiéheztetik őket azzal, hogy leszorítják őket a mézes keretekről. Márpedig a herének nem jut máshonnan ennivaló: nem repül ki gyűjtögetni. Lefényképeztem egy dolgozó méhecskét, amint épp egy beteg, gyenge herét cipel ki a kaptárból.
Sokszor kerültem bajba az év folyamán, amikor kivettem a kereteket a kaptárból és nézegetés közben elfelejtettem, hogy hogy is vettem ki melyik felével. Józsi most elmagyarázta, hogy mi az ami segíthet. A mézkoszorú a keret felső részében, szivárvány szerű ívben helyezkedik el. A szivárvány szára kicsit a kaptár hátsó felénél mindig hosszabb. Elöl a kijáró van a közlekedéshez több hely kell. Vagyis mindig úgy kell visszarakni a keretet, hogy hozzám közelebb legyen a szivárvány hosszabb szára.
A méhek a meleg őszi idő miatt sokat járnak inni. A patakra is és a kaptárak közelébe kirakott itatóba is.
A méhészetbe lassan beköszönt az ősz. A meleg miatt még nyárias a hangulat, de a növényzet, a méhek viselkedése, az illatok, a sok szajkó rikoltozás már az őszt jósolja. A vaddohány papagájai kitollasodtak, virágzik a csicsóka, imádkozó sáska "látogatja" a kaptárakat és egy jó nagy szatyor birsalmával tértem haza.
