Őszi, mézes finomságok

Mézes kökénylekvárt készítettem a héten, a méhészetben szedett kökényből. Rémisztgettek, hogy sokáig fog tartani a passzírozás, de Robi nagymamájától kaptam egy nagyon klassz passzírozót még réges rég, ami megkönnyítette a dolgomat. Egy kicsit főztem a kökényt, aztán passzíroztam, (a megmaradt részeket- magot leszámítva- megettem), majd újra főztem egy kicsit egy kis akácmézzel. Sűrű lett és igazán nagyon finom! Nem "vásul" el a szája annak, aki megkóstolja. Lekvárként elmúlt a fanyarsága!

Nagynénémtől kaptunk egypár méretes, fekete retket és mivel Ágoston és Bori hetek óta betegeskednek készítettem nekik mézes kanalast. A fekete retket kivájtam tölcsér alakban és egy este alatt átcsurgattam rajta az akácmézet. Nagyon jó nyákoldó és én még az ízét is szeretem, (Ágoston ebben vitatkozna velem...) Kinga barátnőmmel megint egyszerre gondolkodtunk, ő is így ápolgatta a családot a héten : ).

Természetesen sütőtököt is eszünk, rengeteget mostanság. Levesnek sütinek, de a legjobb, csak úgy megsütni. Kitaláltam, hogy cukor helyett egy kis mézet csurgatok a tökök tetejére akkor, amikor már majdnem készen vannak. Kicsit féltem, hogy hamar rásül a méz, de nem így történt. Még fél órát sült a tök és még kétszer megismételtem a csurgatást, mégsem égett meg! Nagyon finom lett így a sütőtök, mindenkinek ajánlom!







Gyökerek

Józsi gyerekkorában Erdőfűn élt szüleivel és három testvérével. A méhek is itt voltak ősztől tavaszig. Nyáron apukája  vándorolt velük, mert az  ártéri erdőben nem volt akác. Szolidágó viszont nagyon sok, arról pörgettek és pörgetnek a legtöbbet a faluban. Józsitól  kaptam néhány régi, Erdőfűn készűlt képet apukájáról és a méhekről.

Az első két kép a tölgyerdő szélén készült és látszik a sok szolidágó a kaptárak körül, a hamadik kép pedig az otthonuk előtt. A második képen az is látszik, hogy Imre bácsinak nagyon hasonló kaptárvasa volt mint nekem, csak kicsit rövidebb és szélesebb, férfiasabb. Józsi mondta, hogy valóban olyan volt a vasa, mert Erdőfűn kovácsműhely is volt és ott készült a szerszám.
A  következő képen a kamasz Józsi szerepel (középen), amint az erdőfűi cimborákkal Szabad Európát hallgatnak : ).

Mióta ismerjük Erdőfűt sokat járunk le kirándulni, biciklizni. Erdőfű olyan mint egy mese. Megyünk kocsival az unalmas lapos vidéken, jellegtelen falvakon keresztül, aztán egyszer csak elkezdődik a vadregényes, gyönyörű erdő, a sok víz és végül a falu, ami majdnem olyan, mint 60 vagy 100 évvel ezelőtt: meseszép!
Legutóbb fényképeztem néhány méhészetet is, ami ugyan úgy, mint régen szolidágó erdőből kandikál ki. Most már akácos is van, Józsival együtt a kis akácok is megnőttek és nagyon jól mézelnek.

Szántás

Józsi méhei egy patakvölgy lankás oldalában vannak. Az ő kaptárai legalul, az út mellett sorakoznak, az enyémek jó pár méterrel fölötte, aztán megint pár méter és a völgy véget ér, lapos szántó terül el legfölül. Itt szedjük a kökényt, a diót, a birsalmát. Ide mindig tovább süt a nap, mint a völgybe, Nyugati fekvésű, viszonylag jó minőségű föld. Józsi elhatározta, hogy jövőre konyhakertet szeretne ide és valami mézelő növényt is akár: facéliát, levendulát...
Engem kért meg, hogy kérdezzem meg nénéméket, tudnak e jó traktorost, aki felszántaná. Mondott is egy két telefonszámot a néném, de meghívott minket szombat délelőtti sütizésre és úgy egyeztünk meg, hogy akkor még beszélünk róla. Szombat délelőtt, mielőtt elértük volna a falut, megálltunk tankolni. Mellettünk tankolta piros traktorát egy traktoros is. Megkérdeztem vállal e szántást a környéken, azt mondta persze. Lediktálta a nevét és a telefonszámát (amiből tudtam, hogy őt is említette Klári nénje), majd kijelentette, hogy indulhatunk is a földre, felszántja most. Én gyorsan felhívtam Józsit, aki épp a méheknél volt és nagyon örült, azt mondta vigyük máris a traktorost. Így esett, hogy sütizés előtt szántottunk is egyet. Persze nem mi, csak a traktoros és Ambrus, akit nem kellett kétszer kérni, hogy ugorjon a traktoros mögé.
Sajnos kiszedett a traktor egy nagyon szép kis akácfát is, amit még Józsi ültetett, ez a rossz része a történetnek, de elhatároztam, hogy legközelebb hozunk egyet Kisörsről, hogy pótoljuk a kis fát.

A következő képet Ágoston készítette, címe: szántás, készített még képeket Józsi báka farmerja és cipője címmel is (30-at legalább), azokat nem gyűjtöttem itt össze : )).

Gyertyamerítés

Az első igazán szürke novemberi napon gyertyát merítettünk a fiúkkal. Semmit sem csináltunk tökéletesen, a gyertyamerítés szabályinak megfelelően gondolom, mert nem találtam jó leírást az interneten e témakörben. Az viszont bizonyos, hogy a fiúkat nagyon lebilincselte méhviaszozás. Azt gondoltam, hogy ez hosszadalmas, lassú folyamat, de nem így volt. A gyertyák hamar elkészültek és kicsit göcsörtösek lettek így elsőre, de nekünk nagyon nagyon tetszenek! Ambrus először apró darabokra vágta a viaszt, amit aztán felolvasztottunk egy kisebb átmérőjű, de viszonylag magas edénykében. A viaszt lehúztam a meleg rezsólapról, majd a fiúk elkezdték belemártani a kanócot a forró viaszba, majd hideg vízbe és így tovább. (A forró viaszban csak nagyon rövid ideig szabad tartani a gyertyát, nehogy leolvadjon az előző réteg róla.) Néha a viaszt újra melegítettem, a vizet pedig hidegre cseréltem. A végén a gyertyákat meghempergettük levendulában és egy utolsó réteg viaszt olvasztottunk rá.

Amikor a fiúk aludtak lefényképeztem mégegyszer az alkotásaikat, nagyon szépek lettek! És azt is öröm volt látni, hogy őket is magával ragadja ez a máshoz nem hasonlítható illat. Szimatolták a forró viaszt és a gyertyákat is : ).

Perizin



A Perizin az a gyógyszer, ami a leghatásosabb a Varroa-atka ellen. Akkor szabad csak használni, amikor a méhek nincsenek még vagy már hordásban és fiasítás sincs még vagy már, vagyis koratavasszal és késő ősszel. Viszonylag meleg novemberi napot érdemes választani az őszi perezinezéshez, hogy ne fázzanak nagyon a méhek, amikor kibontjuk őket. Mi ezt a napot választottuk. Kibontottuk a családokat a "téli csomagolásból". A méhek a kaptár közepén voltak összekapaszkodva, a szélső kereteken szinte nem is volt méhecske. A Perizint egy műanyag flakonból csöpögtettük rájuk. Józsi vágott néhány ágat, amit a keretek tetejére fektettünk, hogy a méhek könnyebben tudjanak átmenni egyik lépről a másikra, ha elfogy télen az élelmük, (ne akadályozza őket a takaró fólia).

Természetesen Józsinál is megcsináltuk ugyan ezt. Ő perizinezett én pedig visszatakargattam a méhecskéket és visszatettem a kaptárak tetejét.

Olyan szép idő lett a végére, hogy kirepültek a méhek. Na nem túl messzire, nem virágport gyűjtöttek, csak ürítettek, tisztuló repülést végeztek.









Sütőtökös süti

A gyerekekkel elkészítettük az idei töklámpásunkat vagyis a "tökfejet", ahogy ők hívják. A belsejéből pedig levest és sütit készítettem. A sütemény nem kifejezetten mézes süti, de van benne méz és nagyon kell ez a méz íz a sütőtök finom,  selymes ízéhez, ezért úgy gondoltam itt a helye ennek a receptnek is.

Hozzávalók: -15dkg finomliszt
                     -1 kk sütőpor
                     -1/2 kk szódabikarbóna
                     -1 csipet só
                     -1 kk őrölt fahéj
                     -1/2 kk őrölt gyömbér
                     -10 dkg puha vaj
                     -15 dkg barnacukor
                     -1 tojás és 1 tojás sárgája
                     -2 ek méz
                     -20 dkg sűlt vagy főtt sütőtökpüré

A narancsos mázhoz: -1 kisebb narancs
                                   -20-25 dkg porcukor

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Összekeverjük a lisztet, a sót, a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat és a gyömbért. Ezután a puha vajat és a cukrot robotgéppel összekeverjük és a lisztes keveréket is hozzáöntjük. A morzsalékos tésztához hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, a tojást, a tojás sárgáját, a mézet és a sütőtököt. A tésztát sütőpapírral kibélelt gyümölcskenyér formába öntjük és kb fél óra alatt megsütjük.
A mázhoz a narancs héját lereszeljük, majd a levét kifacsarjuk. Egy kicsi lábasban megmelegítjük, majd a porcukorral, kézi habverővel összekeverjük és a viszonylag kihűlt sütire önjük.
A receptet Stahl Judit muffinos könyvében találtam, de mivel nálunk a muffin sütőbe forró méhviasz kerül ; ), ezért más formátumot kellett választanom a sütinek. Egy kicsit változtattam is rajta, hogy ez is még mézesebb legyen : ).
A legjobb pedig, hogy a süti a méhészetben fogyott el az utolsó morzsáig : ))!

Mézpörgető

Robival kettesben töltöttünk két napot az Őrségben. Kirándultunk, finomakat ettünk és pihentünk. Nem kerestem szándékosan a szememmel kaptárakat, mégis lépten nyomon aprócska méhészetekbe botlottunk.  Sok ház végében sorakoztak a kaptárak, nem sok, csak annyi, amennyi elegendő mézet hoz egy nagy család számára. Akácot nem láttunk, de szolidágót és szelídgesztenyét nagyon sokat.

A kirándulásból, úgy tértünk haza, hogy a kocsi csomagtartójában egy méretes mézpörgető feküdt. Ez úgy történt, hogy Szép Dóri barátnőm már hetekkel ezelőtt említette, hogy a nagypapája is méhészkedett és, hogy a teljes felszerelése megvan még Zalaszentlászlón, egykori házukban. Dóri anyukája a hosszú hétvégét Szentlászlón töltötte, így hazafele jövet arra vettük az irányt és betértünk egy jó kis beszélgetésre, sütizésre, pálinkázásra és pörgető nézésre. A pörgetőnek van egy két hibája, például nincs fék rajta vagy, hogy zománcot kell égettetni a belsejére, mégis úgy éretzem, hogy ez lesz az én pörgetőm. Dóri nagypapája egy precíz, nagyon ügyes kőműves mester volt, aki szépen ápolta a kertet és gondoskodott az állatokról a ház körül. Mindent maga csinált a méhészetében: a kaptárakat, a kalapot, a ládákat. Nekem ez nagyon szimpatikus. Dóri anyukáján láttam, hogy még mindig nagyon erős benne az élmény, ahogy kislány korában a lépes mézes nagy dunsztos üvegeket vitte, miközben anyukája pörölését hallgatta, hogy "el ne törd lányom, mert agyon ütlek!" : )

Az első üveg mézet, ami ebből a pörgetőből csorog majd, neki ígértem.